Kivettek egy fontos dolgot a Nokia 6 nemzetközi kiadásából

1

Csúszik a Nokia 6 nemzetközi megjelenése, és ha ez még nem lenne elég, most kiderül, hogy egy fontos funkciót kihagyott a gyártó a globális kiadásból.

Nemrég hivatalosan is megerősítette a Nokia készülékek forgalmazásáért felelős HMD, hogy a Nokia 6 nemzetközi kiadásában nem lesz értesítési LED, ellentétben a kínai verziókkal. Ez elsőre talán nem hangzik olyan komoly dolognak, pedig a legtöbb felhasználó számára nagyon fontos ez a funkció.

Nokia 6

Ami még érdekesebb, az a gyártó magyarázata. Állítólag kutatásokat végeztek, és arra jutottak, hogy Kínán kívül nem annyira ragaszkodnak a vásárlók az értesítési LED-hez.

Az értesítési LED hasznát most nem ecsetelném, szerintem mindenki egyetért velem abban, hogy ez elég fontos egy okostelefonba, arról nem is beszélve, hogy egy filléres alkatrészről van szó, tehát valószínűleg nem sok értelme van kihagyni.

Egyébként Magyarországon június végére ígérték a Nokia 6 megjelenését, de ez eddig nem történt meg, és minden bizonnyal már csak augusztusban lesz kapható a mobil. A hivatalos ár 85.990 Ft, ami jóval magasabb a vártnál, ráadásul a RAM-ot 3 GB-ra, a belső tárhelyet pedig 32 GB-ra csökkentették az eredetileg beharangozott modellhez képest.

via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid