A Kodakkal közösen készül a Realme GT Master Edition

0

Az értesülések szerint egy új prémium kategóriás okostelefon készül a Realme műhelyében, ami a Realme GT 5G Master Edition nevet kapja, és nem más lesz, mint a jelenlegi Realme GT 5G olcsóbb verziója. Ám nem csupán ez adja a készülék érdekességét, hanem az, hogy ez lesz az első okostelefon, ami a Realme és a Kodak kollaborációjának eredményeként debütál.

Nem csupán a a jellemzői, de a készüléket ábrázoló renderek is napvilágra kerültek a 91mobiles csapatának köszönhetően. Alapvetően a készülék külalakja megegyezik a Realme GT 5G dizájnjával, ám ezúttal három új színárnyalatból lehet majd választani. (Ezek még korai renderképek, a végleges modellen valószínűleg ott lesz a Kodak logó is.)

Ismét a japán tervezőt, Fukusava Naotót bízták meg a Master Edition kidolgozásával, és két fehér árnyalatot, valamint egy sötétebb, barnás tónusú verziót álmodott meg. Az egyik fehér kiadás csíkos műbőr borítással rendelkezik, míg a másik két verzió jóval hagyományosabb, matt felületet kaphat.

Ami a specifikációkat illeti, a telefon elvileg ugyanazt a 6,43 hüvelykes Super AMOLED képernyőt kapja majd, Full HD+ felbontással, valamint 120 Hz-es képfrissítéssel. A legfőbb eltérés az alapmodell és a Master kiadás között a processzorban lesz tetten érhető, ami jelen esetben egy Snapdragon 778 chipset lesz, a jelenlegi Snapdragon 888 helyett. Az operatív memória kapacitása lehet 8 vagy 12 GB is, míg a háttértár 128 vagy 256 GB-os méretekben lesz választható.

A Realme GT 5G Master Edition 64 megapixeles elsődleges kamerával, 8 megapixeles ultraszéles modullal, valamint egy 2 megapixeles makró szenzorral lesz felszerelve. Az akkumulátor kapacitása várhatóan 4300 mAh körül alakul, és a gyorstöltés áldásait is kiélvezhetjük, egy legfeljebb 65 wattos adapter segítségével.

A 8/128 GB-os változat állítólag 399 eurós áron lesz kapható, míg a 12/256 GB-os modell 449 eurót kóstál majd. Magyar pénzekre átszámítva ezek 141 és 158 ezer Ft-ot jelentenek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid