Kospet Hope – 4G-s okosóra 3 GB RAM-mal és 4 magos processzorral

0

A gyártó mint az első kerámia keretű okosórát emlegeti a Kospet Hope-ot, ami egy félelmetesen jól felszerelt viselhető eszköz, okostelefonokhoz méltó hardverrel. A készülék ráadásul kiváltja az említett termékkategóriát, hiszen saját LTE modemmel rendelkezik, és még a B20 hálózatokat is támogatja. A TomTop most ráadásul egy nagyon jó promóciós kampány keretein belül jelentős kedvezménnyel kínálja az újdonságot.

Annyi extrával bír ez az óra, hogy kizárólag a teljesség igénye nélkül tudjuk felsorolni a jellemzőket, a legklasszabbak közül szemezgetve. A Kospet Hope burkolata kerámia és fém szerelméből fogant, a nedvesség és a por ellen IP67 védelmet kapott. Búvárkodni ugyan nem, de esőben andalogni nyugodtan el lehet menni az órával a csuklónkon.

Az óra egy szín- és részletgazdag megjelenítőt kapott, ami AMOLED technológiát használ, 400×400 képpontot állít csatasorba, a képátlója pedig 1,39 hüvelyk.

A képernyő rejtekében olyan hardver dolgozik, ami egy olcsóbb okostelefonnak is becsületére válna. A készülék nyers erejét a MediaTek MT6739 lapkakészlet szolgáltatja négymagos, 64 bites processzorral, és ehhez 3 GB RAM, valamint 32 GB belső tárhely dukál.

Az óra a szokásos érzékelőkkel természetesen ugyanúgy rendelkezik, mint bármely konkurense, lépésszámláló, pulzusmérő, és számos hasonló került bele, hogy általuk és a 9 sportmód segítségével még hatékonyabb legyen a testmozgás. A Kospet Hope olyan ráadásul navigációs rendszerrel rendelkezik, ami könnyedén boldogul a GLONASS műholdak jelével is a szokásos GPS mellett.

Az igazi királyság nyilván az óra LTE modeme, hiszen egy NanoSIM behelyezését követően simán tudunk telefonálni, mobilnetezni, ráadásul ahogyan a bevezetőben is írtuk, az óra támogatja a 800 MHz-es frekvenciát is. Az eszköz Android 7.1.1 Nougat operációs rendszert futtat, egy olyan verziót, amelyet órákra igazítottak, és a készülék a beépített Bluetooth 4.0 modemnek köszönhetően bármilyen legalább Android 5.1 vagy iOS 8.0 szoftverrel rendelkező telefonnal párosítható.

Ilyenkor az óra a már megszokott módon megjeleníti az értesítéseket, üzeneteket és a többit. A Kospet Hope saját képrögzítő egységet is kapott, ami némi szoftveres módosítás után 8 megapixeles fotókat készít (maga a szenzor 5 megapixeles).

Ilyen sok beépített funkció és hardver mellé szükséges a kellő mennyiségű energia, ezt igyekszik biztosítani a burkolat alá szerelt 620 mAh kapacitású akkumulátor. Végül, de nem utolsó sorban említjük, hogy az óra gyárilag támogatja kicsiny hazánk nyelvét, tehát az összes menü elérhető magyarul.

A Kospet Hope most a Tomtop webáruház akciójában mindössze 139,99 dolláros áron kapható, ami egész jó ajánlatnak tűnik. Ha felkeltette az érdeklődéseteket a készülék, kattintsatok erre linkre a további részletekért és megrendelésért!

 

Bár nem annyira acélos, mint az előbb leírt okosóra, a Oukitel W1 sem egy rossz készülék, pláne, hogy töredék áron vásárolható. A kütyü vízálló, OLED képernyővel rendelkezik, számos hasznos dolgot tud, és most 21,99 dolláros áron vásárolható meg. Részletekért és megrendelésért kattintsatok bátran erre a linkre!

Oukitel W1

Forrás: Tomtop

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid