Közösen fejleszthet okostelefont a Samsung és Elon Musk?

0

Elon Musk, a tech-iparmágnás elhintette annak lehetőségét, hogy az X és a Samsung közösen készítsen okostelefont. Egyelőre még nincs semmi kőbe vésve, de a Tesla-vezér közelmúltbeli megjegyzése futótűzként terjedt el az interneten.

Az egész azzal kezdődött, hogy az Apple bejelentette, kollaborációra lép a ChatGPT fejlesztőjével, az OpenAI-jal. Az almás gyártó legújabb iOS 18 rendszere mindenféle generatív MI funkciót hozott az iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max készülékekre. Az Apple Intelligence névre hallgató funkciócsomagot az A17 Pro chipsettel szerelt modellek tulajdonosai vehetik igénybe. Tim Cook vállalata azt is megerősítette, hogy az OpenAI MI integrációja rendszerszintű lesz.

Elon Musk erre azzal reagált, hogy betilthatja a szóban forgó iPhone-modelleket az általa birtokolt vállalatoknál. Elon Musk kritikusan nyilatkozott az Apple zárt ökoszisztémájáról, illetve az OpenAI technológiáinak veszélyeiről. A milliárdos nemrég egy közösségi médiában publikált posztra reagálva azt írta, hogy egyáltalán nem kizárt egy a Samsunggal kötött partneri kapcsolat, amelynek gyümölcse az X Phone elnevezésű okostelefon lehet.

Lényegében innen indultak azok a találgatások és feltételezések, hogy Elon Musk egy saját okostelefon fejlesztésében lehet érdekelt. És mivel a milliárdos szemlátomást nem zárkózik el annak lehetőségétől, hogy a dél-koreai vállalattal közösen készítsen valamilyen készüléket, egy jövőbeni partneri kapcsolat sem lehet kizárt. Korábban egyébként már lehetett hallani egy mobilról, ami Tesla Phone néven futott a szóbeszédek világában.

Ám a készülék fejlesztéséről, lehetséges jellemzőiről vagy annak debütálásáról semmilyen további információ nem került napvilágra. Így aztán felesleges bármit is találgatni Musk egyéb okostelefonos ambícióival kapcsolatban, legalábbis jelen pillanatban, ugyanakkor ha az X belépne a mobilpiacra, az valóban érdekes fordulatnak számítana.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid