Látványos képeken a Xiaomi duplán hajlítható mobilja

0

A Xiaomi már hivatalosan is elárulta, hogy egy futurisztikus hajlítható telefonon dolgoznak, amelyről most készült pár jól sikerült renderelt kép.

A képek előtt azonban kezdjük egy videóval, amit a Xiaomi egyik vezetője osztott meg korábban, tehát teljesen hivatalosnak tekinthető:

A felvételen remekül látszik működés közben is a Xiaomi különleges mobilja, és ez alapján készültek az alábbi látványos renderképek a LetsGoDigital csapata jóvoltából:

Nem ez lesz az első hajlítható kijelzős telefon, hiszen ott van már a kínai FlexPai, illetve hamarosan bemutatják a Samsung megoldását is, de ez lehet az első olyan flexibilis mobil, ami két helyen is összehajtható. Így használhatjuk majd teljesen szétnyitva, teljesen összezárva, és úgy is, hogy csak ez egyik oldalt hajtjuk ki. A MIUI rendszer pedig alkalmazkodik majd az épp használt kijelzőfelülethez, ahogy az a fenti videón is látható.

Forrás: LetsGoDigital

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid