A Leagoo a Tottenham Hotspur focicsapat hivatalos partnere lett

0

A mobilokat gyártó Leagoo lett a Tottenham Hotspur Football Club egyik szponzora, mellyel 5 éves szerződést kötött.

Nemrég írtunk róla, hogy a Leagoo a Premier League-ben lesz érdekelt, és most hozták napvilágra az egyezséget. 2017-től egészen 2022-ig, azaz a következő 5 évben állnak majd szponzori partnerségben a Tottenham csapatával, melyet Londonban prezentáltak egy sajtótájékoztató keretein belül.

Aki nem ismerné a Tottenham csapatát, azoknak leírjuk pár mondatban, miért ők napjaink egyik legizgalmasabb csapata. A londoni klub kiemelkedik azzal, hogy ragaszkodik a tradícióihoz, és nem igazolnak 100 milliókért mint a riválisok. Néhány riválisuk évi 100-200 millió fontot is költ a csapat erősítésére, míg ők az akadémiájuk sikerében bíznak. Ha igazolnak is, inkább fiatalokat szoktak, hogy aztán kihozzák a bennük rejlő potenciált. Tőlük került ki a jelenleg Real Madridban játszó Gareth Bale is, aki 3 bajnokok ligája érmet nyert az elmúlt 4 évben. A jelenlegi csapat éppen beérni látszik, ugyanis a tavalyi szezonban már ezüstérmesek lettek. Mindezt úgy, hogy az egyik legszebb focit bemutatva, a legtöbb gólt rúgták, és a legkevesebbet kapták. Érdemes tehát nyomon követni őket, mert lehet idén jön el a szezon, mikor a hőn áhított bajnoki serleget a magasba emelhetik.

Visszatérve az egyezségre, a mai napig a sport az egyik legjobb reklámeszköz, így nagyon jól választott a Leagoo. Az együttműködés miatt sokkal könnyebb lesz megmutatniuk magukat a világnak, hisz a Premier League meccseit minden országban sugározzák, és itthon is hatalmas népszerűségnek örvend. A kooperációval a gyártó igyekszik közelebb hozni egymáshoz a Leagoo vásárlókat és a Tottenham szurkolókat, és növelni a Leagoo brand értékét is.

A következő napokban marketingkampány fog indulni, és a játékosokkal együtt fogják bemutatni a termékeiket. Tekintve hogy ők a csapat hivatalos, és egyetlen mobilpartnere, így terméket is adnak ki a csapat logójával. Ennek megünnepléseként érkezik egy olyan Leagoo T5 kiadás, melyet a Tottenham logója és neve díszít majd. A kakas, amely több mint 100 éve a csapat logóját képviseli, várhatóan több telefonon is megjelenik majd, így promózva a csapatot is.

A Leagoo már 2014-es megalakítása óta próbál betörni a nemzetközi piacra, és úgy látszik most hatalmas lépést tettek a siker felé. Ezzel a partneri szerződéssel a csapat és a gyártó is nyer, nem is beszélve a foci szerelmeseiről, vagy éppen a Leagoo leendő felhasználóról.

Ha szeretnének többet metudni az egyezségről, akkor látogassatok el a Leagoo oldalára, mely a Tottenham Hotspur FC-vel kapcsolatos infókat tartalmazza.

Felhívnánk még a figyelmeteket arra, hogy Leagoo T5 (sima változat) most akciósan mindössze nettó 130 dollárba kerül, viszont néhány szerencsés ennél akár jóval olcsóbban is megszerezheti. A nap első 5 vásárlója mindössze nettó 80 dollárért rendelheti meg a telefont. Az akció itteni időzóna szerint délelőtt 11 órától indul minden nap, és ezen a linken érhetitek el. Aki ilyen telefonban gondolkozik, az mindenképp próbáljon meg kifogni egy akciós darabot.

Forrás: Leagoo

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid