Itt az új Leagoo Power 5 – 7000 mAh-s akkumulátorral és Android 8.1-gyel

0

A kínai Leagoo egyre népszerűbb a népköztársaság határain kívül is, és ezt a popularitást most igyekeznek tovább fokozni egy kellemes akcióval, amelynek keretein belül egy nagyon masszív felső-középkategóriás okostelefonra csaphatnak le a lehetséges vásárlók. A Leagoo Power 5-ről van szó, ami méretes akkumulátorral, szép megjelenítővel, valamint a decens hardver mellett módfelett kedvező árral igyekszik felhívni magára a figyelmet. 

Egy korrekt okostelefon ott kezdődik, hogy tisztességes a megjelenítő, ebben az esetben pedig panaszszavunk sem lehet, hiszen egy Full HD+ IPS panelről van szó, amelynek 5.99 colos képátlóján 403 ppi a pixelsűrűség. A 18:9 képarányú képernyőt 2.5D-s lekerekített üveg oltalmazza a behatások ellen, ami a védelem mellett mutatós is. A kijelző melletti keretek vékonyak, és a szépségérzetünk sem fog tantaloszi kínokat kiállni a szenzorsziget miatt, mert ezt a bravúrt sikerült notch nélkül kivitelezni.

A készülék szíve a képernyő mögött lüktet, a tajvani MediaTek MT6763 lapkájában dobog, ami nyolcmagos processzorral, 2.0 GHz-es órajellel, valamint Mali G71 MP2 grafikus gyorsítóval igyekszik minden hétköznapi, vagy esetleg annál komolyabb igényt kielégíteni. Az operatív memóriát sem sajnálták az ázsiai mérnökök, ebben az esetben 6 GB RAM dolgozik a lapka mellett, és a belső tárhely kapacitását is nagyvonalú módon 64 GB-ban állapították meg a gyártó munkatársai. A háttértár egyébként bármikor tovább bővíthető egy akár 128 GB-os micro SD kártya segítségével.

A készülék duál SIM támogatással, Android 8.1 Oreo rendszerrel, valamint 3.5 mm-es jackkel is el lett látva, utóbbi esetében azért örülünk, hogy a mobil szembemegy a jelenlegi trendekkel. Nem úgy a kamerák esetében, ami a hátlapi megoldás esetében két szenzort használ, egy 13 megapixeles, valamint egy 5 megapixeles érzékelőt, amelyeknek az apertúrája f/2.2. Az előlapon egy 13 megapixeles kamera csücsül, ami jó szolgálatot tehet alkalmi szelfizésnél.

Ami még igazán szupersztárrá teheti a készüléket a kategóriájában, az a méretes akkumulátor, ami 7000 mAh kakaót tud tárolni. Ez bizony becsületére válna a jelenlegi csúcskategóriának is, ahol még mindig inkább 3000 mAh felé közelít a mobilok aksikapacitása. A telepet akár vezeték nélküli töltővel is táplálhatjuk, egyéb esetekben egy USB-C porton keresztül veszi fel az áramot, akár 5V/5A gyorstöltés segítségével.

A telefon tulajdonosának adatait arcfelismerés, valamint hagyományos, ujjlenyomat-azonosításra szakosodott biometrikus szenzor oltalmazza. A Leagoo Power 5 jelenleg alig 55 ezer forintnak megfelelő összegért vihető el (199.99 dollár), mégpedig kék és fekete színekben. Ez az első ezer készülékre vonatkozik, utána kicsit magasabb lesz az ár. Egyébként egy VB-s promóció keretein belül minden nap kisorsolnak két megrendelőt, akik ingyen kaphatják meg végül az okostelefont. További részletekért és rendelésért kattintsatok az alábbi linkre. (European Direct Mail szállítási móddal vámmentes.)

Egyébként kaptunk néhány remek kuponkódot a Banggoodtól, amik 1 napon belül lejárnak, érdemes megnézni a listát:

Xiaomi Redmi S2 Global Version 3GB+32GB

Xiaomi Redmi S2 Global Version 4GB+64GB

Xiaomi Mi8 Mi 8 6GB+64GB

Xiaomi Mi8 Mi 8 6GB+128GB

Xiaomi Mi MIX 2S 6GB+64GB

Xiaomi Redmi 6 3GB+32GB

Az alábbiak pedig a hónap végéig érvényesek:

Xiaomi Mi band 3 Smart Wristband

Xiaomi Redmi Note 5 Global Version 3GB+32GB

Xiaomi Redmi Note 5 Global Version 4GB+64GB

Xiaomi Redmi 5 Plus Global Version 3GB+32GB

Xiaomi Redmi 5 Plus Global Version 4GB+64GB

Xiaomi Redmi 5 Global Version 3GB+32GB

Xiaomi Redmi Note 4 Global Edition 3GB+32GB

Xiaomi Mi A1 MiA1 Global Version 4GB+32GB

Xiaomi Mi MIX 2 Special Edition 8GB+128GB

ASUS ZenFone 5 4GB+64GB

KOOLNEE K1 6GB+128GB

Vernee Apollo Lite 4GB+32GB

Global ROM Elephone S8 4GB+64GB

Global Version Asus ZenFone 3s Max 3GB+32GB

Évközi akciók: https://goo.gl/DLwFSx

Forrás: Banggood

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid