Lenovo Watch 9 hibrid óra teszt – klasszikus szépség

0

A számítógépes területen méltán népszerű gyártó a viselhető okos eszközök egyre bővülő piacán is szerencsét próbál hibrid órájával, a Lenovo Watch 9-cel.

Bevezető

A Kínai Népköztársaság fővárosa, Bejing (avagy az Európában ismert névalakja Peking, amely nevet egyébként francia misszionáriusok honosították meg 400 évvel ezelőtt) ad otthont a Lenovo Group Limited vállalatnak. Az 1984-ben alapított cég igazán ismerté az IBM PC részlegének megvásárlásával vált 2004 után, amivel a nyugati világ felé terjeszkedett és a világ 3. legnagyobb PC gyártójává vált.

Érintőkijelzős okosórából rengeteg van, azonban klasszikus számlappal nagyon kevés olyan órát találunk, ami összekapcsolható okostelefonnal. A Lenovo, melynek neve a  „Le” (a Legend) és a ,,Novo” (új) szóösszevonásából jött létre, ügyesen megtalálta ezt az apró piaci rést. Túlzás lenne azt állítani, hogy új legenda született a Watch 9 személyében, de mindenképpen megfontolandó ajánlat lehet, egy ilyen okos eszköz beszerzése.

Az óra egy kissé gyűrött papírdobozkában érkezett, melyet a gyártó logója és a típusjelzés díszít. A fedél leemelése után egy informatív, de kínai nyelvű papírnyomtatvány és maga a tesztalany tárul a szemünk elé. Szerencsére innen az angol nyelvű használati utasítás is letölthető.

Külső, kijelző

A Lenovo Watch 9 egyszerű, de nagyon stílusos klasszikus karóra, prémium anyaghasználattal és összeszerelési minőséggel. A 40 mm-es tok 316L sebészeti acélból készült, ez az acélnak egy speciális fajtája, mely más elemek hozzáadásával olyan tulajdonságot vesz fel, ami allergiamentessé, kopásállóvá, rozsdamentessé, savállóvá teszi az anyagot. Ezt az anyagot az orvostudományban már több mint 300 éve használják. A felület homokszórásos tisztítás után, PVD technológia azon belül is IP (Ion Plating-Ionos bevonás) eljárással kapja meg a fekete, illetve a fehér színt. Ennek az 1838 óta létező módszernek a lényege az, hogy a színező anyag elektromágnesességgel tapad a nemesacélhoz. A PVD bevonat nagyjából 1 mikron vastagságú réteget eredményez, amely szorosan összekötődik a bázis anyaggal és ennek eredményeképpen nem fog lepattogni.

A 20 milliméteres, orvosi minőségű hipoallergén szilikonból készült, szabványos, cserélhető óraszíj jól igazodik a csuklóhoz. Viselése abszolút kényelmes, amelyet az 51 grammos tömeg és a 11,2 milliméteres tok vastagság sem gátol meg.

Az óra 5 ATM minősítésű, alapszintű víz elleni védelem rendelkezik. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Zuhanyzáshoz, fürdéshez, alkalomszerű, rövid ideig tartó úszáshoz nyugodtan használható. Az úszásból eredő dinamikus nyomást elviseli, de a nagyobb sebességből adódó dinamikus nyomásnak (vízi sportok) vagy a mélyebb merülésből eredő víznyomásnak nem tud ellenállni. A terméklapon feltüntetett ,,5ATM Waterproof” nem azt jelenti, hogy 50 méterig vízálló az óra, vagyis hogy a gyakorlatban ilyen mélységig használhatjuk a vízben! (Ezt nagyon sokszor helytelenül értelmezik!)

Az 1,5 hüvelykes számlap védelmét zafír kristályüveg biztosítja, amely rendkívül karc és ütésálló. A klasszikus, hagyományos mutatók rézből készültek, a polírozott felület foszforeszkáló bevonatot kapott, így sötétben is leolvasható a pontos idő.

A tápellátást egy 120 mAh kapacitású CR2032 gombelem biztosítja, mellyel 6-12 hónapos működés érhető el, használattól függően. Az elemcsere kis kézügyességgel otthon is megoldható, de a későbbi beázás elkerülése végett érdemesebb besétálni egy óraszaküzletbe és ott elvégeztetni.

Beüzemelés, használat, funkciók

A használati utasításon lévő QR-kód már sejtetni véli, hogy itt bizony valamiféle telefonon futtatható huncutságra is szükségünk lesz. A mandarin nyelv ismerete nélkül a QR-kódos mókát felejtsük el. Android esetében a Play Áruházból, iOS készülékekkel pedig az App Store-ból töltsük le a Lenovo Watch alkalmazást. A regisztráció (nem kötelező) befejezése és az alapvető testadatok beírása után már csak a telefon párosítására és a kért engedélyek megadására van szükség, és kezdődhet a móka. A Watch 9 a legmodernebb, Bluetooth 5 adatkommunikációs szabványt használja a telefonos kapcsolat létrehozására.

Az alkalmazás főoldala egyszerű és jól áttekinthető, öt részre van osztva. A felső részben a személyes adatainkat kezelhetjük és az óra beállításait végezhetjük el. Alatta a lépésszám, az alvás és a pulzusmérés statisztikái láthatóak, amelyről napi, heti és havi lebontásban tárol információkat. A harmadik sorban a sporttevékenységeket indíthatjuk el, amely lehet futás, túrázás, kerékpározás és úszás. A következő sorban összeveti eredményeinket más felhasználókkal, valamint medálokat kaphatunk teljesítményünk után. A My plan pontban figyelmeztetést állíthatunk be, például egy fontos eseményre.

A Funny Function pontban gyűjtötték össze az okos funkciókat. Készíthetünk képet az óra jobb oldalán lévő gomb megnyomásával, a telefon fényképezőgépével. Pulzust mérhetünk, amelyhez a telefon kameráját és LED villanóját használja, de ez sajnos kamu eredményt hoz érzékelő szenzor hiányában. Ébresztést állíthatunk be, vagy a bejövő hívásokról SMS értesítésekről kérhetünk jelzést. Mivel hagyományos számlapunk van, a Lenovo Watch 9 csak rezeg ilyen esetben, nem írja ki sem a hívó nevét, se a bejövő üzenetet. Bejövő híváskor a percmutató a félkör alakú skála bal oldalára ugrik, ahol a ,,CALL” felirat van, SMS érkezésekor pedig a jobb oldalra pattan az óra mutató, az ,,MSG” jelölésre.

Nagyon részletesen és pontosan kielemezi a sporttevékenységünket, illetve alvási szokásinkat. Külön öröm, hogy az éjszakai alvás mellett az esetleges napközbeni szunyókálásunkat is figyelembe veszi. Nagyon tetszett még az is, hogy a bejövő hívást a csuklónk megrázásával, vagy az óra jobb oldalán lévő funkciógomb megnyomásával el lehet utasítani. Ezzel a gombbal lehet egyébként a Bluetooth-t be és kikapcsolni, illetve 6 másodperc nyomva tartás után az órát alaphelyzetbe állítani.

Az alkalmazás a tesztidőszak alatt három alkalommal frissült, az óra pedig egy alkalommal kapott OTA frissítést. Jelenleg minden jól és pontosan működik, kivéve az időjárás előrejelzés, amit nem tudtam működésre bírni. A következő alkalmazás frissítés keretében kivehetnék a pulzusmérés lehetőségét, mert optikai pulzusmérő szenzor hiányában ez vicc kategória. Az alkalmazás értesítések listáját sem ártana bővíteni a következő szoftverfrissítéskor, ugyanis csak 9 választható app esetében kapunk rezgő visszajelzést.

A Lenovo Watch 9 egy klasszikus dizájnnal megáldott hibrid óra. Azok, akik a hagyományos órákat kedvelik, de nem szeretnének lemondani az okosórák által nyújtott előnyökről, remek választás lehet. Az óra megvásárlásához nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni és plusz költségek sem lesznek, hiszen 6.500 forintos árával az áfahatár alatt van a szépség. Tudásban ugyan nem veri a fenti képen látható, hasonló árú Xiaomi viselhető eszközöket, de megjelenésben köröket ver rájuk. Az órát az alábbi linken tudod megrendelni:

Napidroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid