Magyarországon is megjelent a hajlítható HONOR Magic Vs

0

A HONOR Magic Vs még a tavalyi év végén debütált Kínában, majd februárban Európában is bemutatták, azonban egészen mostanáig kellett várnunk arra, hogy Magyarországon is kapható legyen. Szerencsére az ára kedvezőbb lett, mint vártuk.

A Magic Vs eredetileg 700 ezer Ft-os áron érkezett volna Magyarországra, de kicsit lejjebb faragtak ezen az összegen, így 649.990 Ft lett az ajánlott fogyasztói ár. A telefon már rendelhető az eMAG oldalán 12+512 GB-os kiszerelésben, még ennél is egy kicsit olcsóbban, jelenleg ugyanis 640.490 Ft-ot kérnek érte, ráadásul egy közel 40 ezer Ft-os tok is jár hozzá ajándékba.

  • Frissítés: még lejjebb vitték az árát, most már csak 627 590 Ft az eMag-on!

A telefon egyik fő ütőkártyája a kategóriához képest meglehetősen könnyű és vékony kialakítása, illetve a továbbfejlesztett zsanérja. Többek között az alábbiakat írják a magyar közleményben:

A HONOR Magic Vs egy kifejezetten vékony és könnyed készülék: összecsukva csak 12,9mm, valamint 267g. Kompakt kialakítása ellenére 5000mAh-s akkumulátora van, ami a legnagyobb a 270g alatti, jelenleg megvásárolható okostelefonok közül.

Könnyed kialakításához a forradalmian új gyártási módszer is hozzájárul, ugyanis egy darabban öntik ki az eszköz vázát, ezzel az előző generáció 92 alkotóelemét csupán 4-re csökkentve. Kitűnő tartóssággal büszkélkedhet a zsanér, ami 400 ezer összecsukást is kibír a TÜV Rheinland mérései alapján. Ez több mint 10 évnyi használatnak felel meg, ha naponta 100 összecsukást veszünk alapul – ez pedig a hajlítható kijelzős okostelefonok kialakításának új mérföldköve.

A zsanér kifinomult struktúrájának köszönhetően rés nélkül csukható össze, és kinyitva szinte teljesen lapos a kijelzője – amit egyik versenytárs készüléke sem kínál jelenleg.

A Magic Vs egyébként Snapdragon 8+ Gen 1 lapkával érkezik, és 5000 mAh-s akkumulátor van benne, ami támogatja a 66 W-os gyorstöltést.

A belső kijelző egy 7,9 colos, 90 Hz-es OLED megoldás 2272×1984 pixel felbontással, kívülre pedig egy 6,45 colos, 120 Hz-es, 2560×1080 pixeles OLED panel került.

A Honor Magic Vs egy megújult hármas kamera kialakítással bír, a fő egység egy 54 MP-es Sony IMX800-as szenzorra épül, ami f/1,9-es objektív mögött található. Mellette egy 50 MP-es ultraszéles látószögű kamera van (amely makró képeket is készít), valamint egy 8 MP-es teleobjektív kamera 3x-os optikai zoommal. A külső kijelzőre egy 16 MP-es szelfikamera került, illetve a belső panelen is van 16 MP-es szenzor.

Forrás: Honor

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid