Androidra is megcsinálták az iPhone 14 Pro modellek egyik nagy újítását

0

A nemrégiben bemutatott iPhone 14 Pro okostelefonok egyik érdekessége a “dinamikus sziget”, amely a korábbi notchot hívatott váltani. A funkció a prémium Apple készülékek egyik sajátossága, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne azt Android rendszeresen is elérhetővé tenni. Az egyik téma fejlesztői sikeresen implementáltak egy a dinamikus szigetet idéző funkciót, mégpedig egy Xiaomi márkájú okostelefonra. A gyártó még nem hagyta jóvá az újítást, ám ha ez megtörténik, akkor a frissített téma letölthetővé válik a MIUI áruházból.

Az iPhone 14 alapmodellek esetében megalapozott vád lehet az innováció szinte teljes hiánya, de az új Pro kiadások rendelkeznek néhány érdekes vonással, ezek közül az egyik a Dynamic Island, vagyis a dinamikus sziget. A korábbi széles, és sokak szerint csúnyácska szenzorszigetet immáron egy kapszula alakú kivágás váltja az iPhone 14 Pro és Pro Max telefonokon, amelyhez szoftveres extrát is adott a cupertinói vállalat. Gyakorlatilag életre kel a kivágás, a szélein értesítések jelenhetnek meg, változhat a mérete, és vezérelni lehet innen bizonyos alkalmazásokat és funkciókat, fogadni lehet a hívásokat, stb.

Rosszmájú vélemények szerint az Apple az androidos konkurensek mögött kullog innovációban, ám ez a bizonyos dinamikus sziget potenciálisan az egyike lehet azon ötleteknek, amit a vetélytársak átvehetnek, lemásolhatnak a későbbiekben. Az egyik Mi Theme fejlesztő úgy volt vele, hogy megelőzi a végzetet, és meg is valósította a dinamikus szigetet egy Xiaomi okostelefonon.

A TechDroider egyik munkatársa szúrta ki a fejlesztést, ami egy rövid videón mutatkozik be működés közben. A funkciót magában foglaló téma a Grumpy UI nevet viseli, és egyelőre csak kínai nyelven érhető el. Mint látható, nem csak egy középre igazított, hanem egy bal felső sarokban lévő kivágás esetében is működik az ötlet.

A fejlesztők szerint a témájuk még még felülvizsgálat alatt áll, viszont ha a Xiaomi jóváhagyja azt, akkor az meg fog jelenni a MIUI Themes áruházban. Azt nem lehet megjósolni, hogy valamely gyártó 1/1-ben lemásolja-e az Apple fejlesztését, de mivel a kapszula alakú kivágások nem igazán elterjedtek a zöld robotos mezőnyben, egyelőre egy ilyen opció bevezetésének nem volna túl sok értelme. Mondjuk inkább az ilyen újításokat vegyék át az almás cégtől, mint a fülhallgató kimenet elhagyását, vagy a töltők száműzését a dobozból, nem igaz?

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid