Már biztonságosabbak az Android mobilok az iPhone-oknál

0

Már a kezdetektől megy a vita, hogy a két nagy mobilos operációs rendszer közül melyik a biztonságosabb, és eddig az volt az elterjedtebb vélekedés, hogy az iOS-t nehezebb feltörni. A legfrissebb hírek szerint azonban az utóbbi egy évben fordult a kocka, már az Android tekinthető biztonságosabbnak.

Nyilván akadhatnak eltérő vélemények, de ezúttal olyan szakemberek szólaltak meg, akiknek napi szinten van szükségük arra, hogy különféle lezárt okostelefonok adataihoz hozzáférjenek. Amerikai bűnüldöző szervek munkatársairól van szó, akiknek a nyomozásokhoz gyakran kell feltörni bűnözők, terroristák mobiljait.

A gyártók többsége, különösen az Apple, nem oldják fel a készülékeket a hatóságok kérésére, ezért a nyomozóknak más utat kell találniuk. Korábban voltak is ebből viták, volt egy ismertebb eset, amikor az FBI nem tudta feltörni egy terrorista iPhone-ját, az Apple pedig nem segített. Ám ez már a múlté, két cég is biztosít hatékony megoldásokat erre az amerikai szerveknek.

A Vice oldalán jelent meg egy hosszabb beszámoló ezzel kapcsolatban, túlzottan nem mennénk bele a részletekbe, de a lényeg röviden annyi, hogy egy éve még az iPhone-okkal volt sok gondja a nyomozóknak, most viszont már az Android rendszerű telefonok feltörése jelenti a nagyobb kihívást.

“Egy éve még nem tudtunk bejutni az iPhone-okba, de az Android készülékekbe igen. Most viszont már sok androidosba nem tudunk bejutni.” – nyilatkozta Rex Kiser, a Fort Worth Police Department nyomozója.

Az is kiderült, hogy léteznek már olyan eszközök, amelyeket gyakorlatilag csak rá kell dugni a lezárt iPhone-okra, megnyomni egy gombot, és már meg is szerezték az azokon található adatok nagy részét. Ez az egyszerű megoldás egészen az iPhone X-ig működik, de az újabb modelleket is fel tudják törni, csak nehezebben. Bizonyos Android mobilok azonban komoly fejtörést okoznak a rendőrségnek, volt például Pixel 2 és Galaxy S9 is, amivel nem jutottak sokra, egy Huawei P20 Pro-val pedig szó szerint semmire.

Forrás: Vice, via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid