Már a középkategóriában is Android 13-ra frissít a Samsung

0

A Samsung a napokban számos korábbi csúcsmodell Android 13-as frissítését indította meg, most pedig rákerült a sor a középkategóriára, ugyanis az egyik Galaxy A modellre kiadták az új rendszert.

Legutóbb arról számoltunk be, hogy az S22 mobilok után az S21 és az S20 szériás készülékekre, valamint a Note 20 telefonokra is megjelent a Samsung új felülete, az Android 13-ra épülő One UI 5, most pedig a Galaxy A53 5G-re is megindult a frissítés.

A középkategóriás mobil a legutóbbi ütemterv szerint csak decemberben került volna sorra, ám a Samsung meggyorsította a folyamatot, és már számos európai országban tölthető rá az új rendszer. Egyébként Magyarországon is sokan megkapták már, érdemes lehet a tulajoknak ellenőrizni a beállítások között, hogy elérhető-e a frissítés.

A szoftver A536BXXU4BVJG jelzéssel fut, és az új funkciók, illetve az új felület mellett tartalmazza az októberi biztonsági csomagot is.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid