Március elején jöhet a Nothing Phone (3), ami már egy valódó csúcsmobil lesz

0

Eddig csak annyit tudtunk a Nothing következő készülékéről, hogy 2025 első negyedévében jelenhet meg, és hogy elvileg egy igazi csúcsmodell lesz. A márka nemrég publikált egy kedvcsinálót, amely szerint a következő nagyobb bejelentésüket március 4-én tartják. A feltételezések szerint ezen a napon mutatják be a Nothing Phone (3)-at.

A hivatalos kedvcsináló a telefon hátlapi kamerakészletét mutatja be, amelyben három képrögzítő egység kapott helyet. A sokak által kedvelt Glyph dizájn is visszatér, némileg megújulva. A március 4-re időzített esemény a “Power in Perspective” nevet viseli, ami arra utal, hogy zászlóshajó készüléket fognak bemutatni.

A gyártó ezzel kapcsolatban nem tett hivatalos bejelentést, de a Nothing vezérigazgatója, Carl Pei, írt egy körlevelet az alkalmazottaknak. Ebben Pei kijelenti, hogy az első negyedévben egy “mérföldkőnek számító okostelefon-bemutatóra” lehet készülni, vagyis a Nothing leleplezi első csúcskategóriás készülékét.

Habár a Nothing Phone (3) jellemzőiről egyelőre vajmi keveset tudni, a fenti jelentés és a bemutató címe alapján arra lehet következtetni, hogy az okostelefon meghajtásáról Snapdragon 8 Elite lapkakészlet fog gondoskodni. Ez logikus döntés is lenne, hiszen már tavaly is elkezdték hangsúlyozni, hogy a következő Nothing zászlóshajó mennyire nagy hangsúlyt fektet majd a mesterséges intelligenciára, illetve az arra épülő funkciókra. Ezekhez pedig tényleg kell a számítási teljesítmény.

Azok, akik a Nothing termékeit azért szerették, mert megfizethető áron kínáltak sokat, lehet, hogy nem lesznek annyira vevők egy csúcskategóriás mobilra, amelyet vélhetően borsos(abb) áron fognak értékesíteni. Nekik jó hír, hogy a Nothing Phone (3) után olcsóbb modellek is érkeznek majd a gyártótól, a Phone (3a) és a Phone (3a) Plus képében. Ezek később, de még valamikor az idén jelennek meg.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid