Márciusban jöhet az LG feltekerhető kijelzős mobilja

0

A legújabb értesülések szerint az LG fókuszában a következő év kezdetén két projekt fog állni: az egyik a Rainbow nevet viseli, míg a másik a B Project elnevezésre hallgat. Az előbbi egy klasszikus zászlóshajót takar állítólag, ami a V-széria afféle folytatása, míg az utóbbi egy futurisztikus, feltekerhető kijelzővel ellátott különlegesség lesz.

A feltekerhető képernyős mobil az LG Explorer Project részeként fog debütálni, akárcsak az elforgatható kijelzős LG Wing. Ide fog tartozni egyébként a gyártó összes nem mindennapi, merész, innovatív okostelefonja.

Az állítólag LG Rollable néven érkező mobil képernyőjének egy része feltekerhető lesz, így adva extra kijelzőfelületet az egyébként aránylag kompakt okostelefon megjelenítőjéhez. Az LG a Wing bejelentését követően egyébként utalt erre a mobilra, mint ahogyan az alábbi videón is látható.

Ez pedig már egy nem hivatalos koncepció a LetsGoDigital jóvoltából:

Visszatérve a Rainbow készülékhez, a zászlóshajó mobil 2021 első negyedévében debütálhat, amelyet nem sokkal később, márciusban a B Project (vagyis az LG Rollable) követhet. Mellékesen megjegyezzük, hogy az eddigi értesülések alapján a zászlóshajó nem feltétlenül jelent majd csúcskategóriás hardvert, de ez is csak szóbeszéd jelen pillanatban.

A TCL-nek már van egy hasonló koncepciója

Az értesülések forrása a koreai médiaorgánum, a The Elec, akik arról is írtak, hogy az LG idén nagyjából 26 millió okostelefont szállíthat le, a céljuk pedig az, hogy jövőre 30 milliónál is több mobilt adjanak el. A cikkben az is szerepel, hogy a gyártó igyekszik még jobban bevonni a külsős partnereket a telefongyártás folyamatába. 2018-ban az LG mobilok nagyjából 10 százaléka készült a vállalaton kívül, ez 2019-ben már 30 százalék volt, idén pedig nagyjából 60 százalék lehet ez az arány, ami jövőre akár 70 százalékra nőhet.

Az eredeti terv egyébként az volt, hogy csak a belépő és középszintű készülékeket készítik a külsős partnerek, de a legújabb elképzelések szerint már az egészen prémium mobilokat is harmadik félre bízhatja a gyártó, gondoljunk olyan telefonokra, mint az LG Velvet 2. Az LG Q92 és az LG Stylo utódokat is a vállalaton kívül gyárthatják majd, holott az idei kiadásokat az LG tervezte és szerelte össze. Mindezt állítólag azért tenné a gyártó, hogy minden figyelmükkel az olyan stratégiailag rendkívül fontos okostelefonokra fókuszálhassanak, mint a már említett Rainbow, illetve Explorer Project készülékek.

Forrás: GSMArena, LetsGoDigital

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid