Máris kiszivárgott az Sony Xperia 2, pedig az elődje még meg sem jelent!

0

A Sony még februárban mutatta be legutóbbi csúcsmobilját, a 4K OLED kijelzős Xperia 1-et, ami sajnos azóta sem kapható, talán valamikor nyár elején jut majd el a boltok polcaira. Ennek ellenére már javában dolgoznak az utódon, ami szeptemberben érkezhet, és most kiszivárgott a készülék dizájnja, illetve pár fontos jellemzője.

Az alábbi renderelt képeket OnLeaks szivárogtatta ki, aki már többször bizonyította hitelességét. Bár ezek még nem hivatalos képek, de állítólag a valódi méretek és dizájn alapján készültek, tehát valószínűleg valami nagyon hasonló lesz a végeredmény.

Ami egyből szembetűnik, hogy a tripla hátlapi kamera középről szélre költözött, a 21:9-es képarány viszont nem változott, úgy látszik, a Sony elkötelezte magát az extra hosszú forma mellett.

Sajnos az Xperia 1-hez hasonlóan a 2-ben sem lesz jack csatlakozó, viszont állítólag az itt szereplő készülék kijelzője kisebb, 6,5 col helyett csak 6,1 colos, ami azért kicsit érdekes, ritkán szoktak a gyártók lefelé menni a méretben. Egyébként videó is van a dizájnról:

Van rá némi esély, hogy ez a készülék mégsem az Xperia 2, vagy nem pontosan ezt a nevet kapja majd, de mindenképpen az Xperia 1-nek lehet valamiféle utódja, hiszen erre hasonlít leginkább. A bemutató minden bizonnyal szeptember elején lesz majd az IFA kiállításon, addig még valószínűleg rengeteg minden kiderül a rejtélyes telefonról.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid