Még évekig ugyanaz a kamera lesz a Samsung Galaxy S mobilokban

0

A Samsung Galaxy S készülékek közül a legtöbb fejlesztést mindig az Ultra modell kapja, de az ember azt gondolná, hogy az olcsóbb variánsok esetében is történnek előrelépések. Ez persze részben így is van, de most egy friss szivárogtatásból kiderült, hogy a Samsung Galaxy S24, sőt, még a Galaxy S25 is ugyanazt az elsődleges kamerát kaphatja, mint ami most a Galaxy S23 hátoldalán helyet foglal, de egyébként a Galaxy S22-ben is ez teljesít szolgálatot.

Samsung Galaxy S23, Galaxy S23+, Galaxy Z Fold 5 – ezekben a készülékben többek között az is közös, hogy ugyanaz az 50 megapixeles fő kamera virít a hátoldalukon. A Revegnus nevű, X-en tevékenykedő bennfentes úgy tudja, ez a modul annyira bevált, hogy jövőre a Galaxy S24 és a Galaxy S24+ készülékek hátoldalán is ez tölti be a fő képrögzítő egység szerepét. Sőt, a Galaxy S25 és a Galaxy S25+ modelleken sem újítanak majd rajta, ezzel a szivárogtató meg is cáfolja azokat a korábbi értesüléseket, melyek szerint a Samsung egy Sony által gyártott modulra váltana a kérdéses telefonok esetében.

A szóban forgó érzékelő az ISOCELL GN3 névre hallgat, ez egy 50 megapixeles, 1/1,56 colos, 1,0 μm-es pixelekkel dolgozó modul. A szenzor a Galaxy S22 széria érkezésekor váltotta a korábbi GN5 érzékelőt, ami azonos mérettel és pixelekkel bírt, de mégiscsak egy régebbi konstrukció volt. Visszatérve a jövőre és talán azután is visszatérő érzékelőre, ez egyáltalán nem számít rossznak, és ha a modul nem is változik, az optikát még mindig fejleszthetik a dél-koreai szakemberek.

Arról nem is beszélve, hogy a jövőben megjelenő okostelefonokba bizonyosan újabb és fejlettebb chipek kerülnek, amelyek gyorsabban, hatékonyabban, és magasabb minőséget eredményezve végzik majd a képfeldolgozás feladatát. A Samsung számára azért is lehet jó ötlet kitartani az érzékelő mellett, mert ha egy alkatrész hosszabb ideig használható, akkor egyszerűbbé válik az előállítása.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid