Korábban is lehetett már pletykákat hallani arról, hogy késhet a Galaxy S26 széria, és bár hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett a Samsung részéről, nagyon úgy néz ki, hogy valóban várnunk kell még egy darabig, mire megvásárolhatjuk az új csúcsmodelleket.
Most az egy ismert és megbízható szivárogtató, Ice Universe osztott meg egy bejegyzést az soron következő Samsung zászlóshajókról. Szerinte a bemutató valamikor februárban lesz, ténylegesen megvásárolni pedig csak márciustól lehet majd a készülékeket. Pontos dátumokat egyelőre nem kaptunk, de a márciusi megjelenés arra enged következtetni, hogy a telefonok bemutatóját valamikor február második felében, a hónap vége felé tartják majd.
Idén egyébként január 22-én debütált a Galaxy S25 széria, és február 7-étől lehetett megvásárolni a mobilokat, tehát az eddigi hírek alapján nagyjából egy hónapos csúszásra számítunk a Galaxy S26 modellek esetében.
A korábbi tervekkel ellentétben állítólag nem lesz sem Edge, sem pedig Pro változat, vagyis egy hagyományosabb szériát kapunk Galaxy S26, S26+ és S26 Ultra modellekkel. Egyébként tartozékok már most is vannak a telefonokhoz, itt találsz Galaxy S26 tokokat, itt pedig a Galaxy S26 Ultra mellé is megveheted már előre.
Túlzottan sok újításra egyelőre nem számítunk a Galaxy S26 és az S26+ esetében, változatlan marad például a több éves kamerarendszer, de legalább megkapjuk a Samsung nemrég bejelentett új hardverét, az Exynos 2600-at itt Európában, amivel remélhetőleg már nem lesznek gondok.
A Galaxy S26 Ultra világszerte Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkával jöhet, és itt egy teljesen új kijelzőre számítunk, ami még betekintés korlátozó funkcióval is bír majd. Megkapjuk továbbá az eddigi leggyorsabb töltést a Samsungtól, 60 W-ot is támogat majd a telefon, az aksi viszont nem lesz nagyobb (vagy csak minimálisan).

