A Sony a tervek szerint május 17-én mutatja be az Xperia VI zászlóshajót, amelyről már hallottunk ezt-azt az elmúlt hetek során. Sokkal hagyományosabb képernyőaránnyal érkezik a telefon, és elhagyják a 4K felbontást is, amit kvázi csak a japán gyártó alkalmazott. Most újabb értesülések és friss képek érkeztek a csúcskategóriás készülékről.
Ismét megerősítésre került, hogy az okostelefon meghajtásáról Snapdragon 8 Gen 3 lapkakészlet gondoskodik, ez egyáltalán nem meglepő, a Sony sosem adja alább az elérhető legjobb hardvernél, ha a zászlóshajóiról van szó. Az okostelefon 16 mm-es ultraszéles látószögű, 24 mm-es elsődleges, valamint 85-170 mm-es telefotó zoom kamerával érkezik.
A zoom kamera esetében tetten érhető a fejlődés, hiszen az Xperia 1 V esetében 125 mm volt a maximum, de az érzékelő többi jellemzője teljesen azonosnak látszik. A Sony Xperia 1 VI elsődleges kamerája támogatni fogja a makró fotózást, és a Sony állítólag azzal fogja promózni, hogy a képminősége megközelíti a normál fényképezőgépekét. Az okostelefon legnagyobb újítása a szoftverben lesz tetten érhető.
Éveken keresztül több kameraalkalmazást is használhattunk a Sony készülékein, de az új modellen már csak egyetlen egy lesz, amelyhez az inspirációt a Sony Alpha sorozatba tartozó fényképezőgépei adták. A Sony Xperia 1 VI tudni fogja ugyanazt az Alpha szériából megismert funkciót, amely képes megbecsülni az emberi pózokat. Ezáltal lehetővé teszi a még pontosabb fókuszálást az alanyokra, még akkor is, ha azok éppen elfordulnak, vagy netán eltakarják az arcukat. Sokak örömére egyszerűsödik a videókészítés az új Video Creator alkalmazásnak köszönhetően.
Ha csúcskategóriás okostelefont szeretnél fülhallgató kimenettel, akkor a Sony készüléke továbbra is megmarad, mint a kevés választható lehetőség egyike. Az előzetes értesülések szerint a mobilra szerelt hangszórók még teltebb mélyeket és tisztább hangzást biztosítanak majd. A Sony Xperia 1 VI hátlapja matt textúrázott üveggel lesz bevonva, és fekete vagy platina ezüst árnyalatokban kerül forgalomba, ahogyan a képen is látható.
A képernyő már emlegetett szélesebb képaránya állítólag 19,5:9 lesz, és az alkalmazott OLED panel másfélszer lesz fényesebb, mint az Xperia 1 V esetében. A panel támogatni fogja a változó képfrissítési rátát, így a fogyasztott tartalomtól függően 1 és 120 Hz között tudja majd állítani magát. Az érintési mintavétel pedig 240 Hz-es lesz.
A Sony Xperia 1 VI energiaellátásáról egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik majd, amelynek élettartamát új és fejlettebb technológiák igyekeznek meghosszabbítani. Ennek köszönhetően a cellák életciklusa elérheti a négy évet is.
Bizonyos régiókban a Sony Xperia 1 VI megvásárlása mellé egy év ingyenes Sony Pictures streaming hozzáférést kapnak majd a vásárlók, valamint öt IMAX videóval és DTS hanggal újramaszterelt filmet, amelyek mindegyikét a telefonra optimalizálják.
Forrás: GSMArena