Még több Samsung mobil kaphat kínai OLED kijelzőt

0

A Samsung Display a világ vezető beszállítója, ha okostelefonokhoz való OLED panelekről van szó. Ennek megfelelően a Samsung Electronics a készülékek gyártásához szükséges képernyőket a testvérvállalatától szerzi be, ám a legújabb jelentések szerint a gyártó kínai cégektől is vásárolhat majd organikus paneleket a jövőben.

Egy friss jelentés alapján arra következtethetünk, hogy egy újabb jelentős kínai kijelző-beszállító csatlakozhat a Samsung OLED panelekkel foglalkozó ellátási láncához. Az együttműködés egyik legfontosabb eredménye az lehet, hogy a Samsung mobiljaiban többször találkozhatunk majd kínai OLED képernyőkkel. A döntés hátterében azt áll, hogy a Samsung megpróbálja növelni versenyképességét az alsóbb kategóriás okostelefonok szegmensében. A kínaiak által gyártott OLED kijelzők jóval olcsóbbak, mint azok, amelyek házon belül készülnek, így a dél-koreaiak még több mobilba szerelhetnek OLED panelt, anélkül, hogy a telefonokat sokkal drágábban kellene adniuk.

A legelső Samsung készülékek kínai organikus képernyővel a Galaxy M széria tagjai lehetnek, a középkategóriás készülékek kijelzőit pedig a BOE biztosíthatja majd. Egy másik, kínai jelentés azt állítja, hogy hamarosan a TCL is szállít majd OLED paneleket a Samsung Electronics részére. Nagyon meglepődni ezen sem kell, hiszen a TCL már most része a beszállítói hálózatnak, a Samsung okostévék 15 százalékában már egy általuk gyártott LCD panel található.

Egyelőre nem tudni, hogy a kínai gyártású paneleket milyen mobilokhoz fogják felhasználni, de vélhetően inkább az olcsóbb, legfeljebb középkategóriás telefonok esetében alkalmazzák majd őket. Igen valószínűtlen, hogy a csúcskategóriás Samsung okostelefonok előlapjára kínai OLED megjelenítő kerüljön.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid