Megállapodást írt alá a Huawei és az Ericsson

0

A Huawei közleményben tudatta, hogy hosszú távú és globális keresztlicenc-megállapodást kötött a svéd Ericssonnal. A partnerkapcsolat kiterjed a 3GPP, az ITU, az IEEE, az IETF, a 3G, a 4G és a 5G technológiákra.

A szerződés a hálózati infrastruktúrákra és a hagyományos, fogyasztói eszközök értékesítésére is érvényes, a megegyezésnek köszönhetően a vállalatok használhatják egymás szabadalmaztatott és szabványosított technológiáit. Alan Fan, a Huawei szellemi tulajdonokkal foglalkozó részlegének igazgatója a megállapodás kapcsán azt nyilatkozta, hogy mindkét vállalat nagyra értékeli egymás szellemi tulajdonait, és egy ilyen szerződés sokkal stabilabb szabadalmi hátteret eredményez.

A kínai gyártó vezető munkatársa még azt is hozzátette, hogy a társulás is bizonyítja, mennyire fontos a szellemi tulajdonok védelme és tiszteletben tartása. A Huawei közleménye szerint a több, mint 4500 benyújtott szabadalommal az EU Szabadalmi Hivatalánál a bejelentői rangsor élén állnak. Christina Petersson, az Ericsson informatikai igazgatója úgy véli, hogy a két cég közötti kiegyensúlyozott hozzáállás mindkét fél érdeke, illetve egyaránt szolgálja a fogyasztók és a vállalkozások javát.

A svéd vállalat arra számít, hogy a licencszerződésekből származó bevételek az idei év során elérik az 1 milliárd svéd koronát, ami 32 milliárd forintot jelent. A publikált sajtóközlemény szerint az Ericsson 60 ezernél is több szabadalommal rendelkezik, és vezető pozíciót töltenek be, mint 5G szolgáltató.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid