Megérkezett az Android M előzetes változatának második kiadása

1

Az Android M megjelenésére még várni kell pár hónapot, de a Google most elérhetővé tette a rendszer fejlesztői verziójának második kiadását, azaz a Developer Preview 2-t.

Az új rendszer már letölthető a Nexus 5, 6 és 9, valamint a Nexus Player készülékekre. A Google szerint csak kisebb újításokat hoz a friss verzió, leginkább hibajavításokat eszközöltek. Igyekeztek kijavítani azokat a problémákat, amik az előző kiadással kapcsolatban felmerültek.

Android-M-Developer-Preview-2

Az egyik legérdekesebb fejlesztés egyébként a megújult memóriamenedzsment, ami már egy külön szekcióban érhető el a beállítások között. Ezzel sokkal könnyebben azonosíthatók lesznek a memóriazabáló appok, hiszen bővebb információt kapunk arról, hogy melyik alkalmazás mennyi RAM-ot használ fel a futása során.

android-m-kiadasok

Egyébként lesz még egy 3. fejlesztői kiadás is nagyjából egy hónap múlva, és ezután számíthatunk majd az Android M végleges verziójára, ami a menetrend szerint még a harmadik negyedévben, azaz szeptember végéig megérkezik.

Akik pedig korábban telepítették a Preview 1-et, azok a beállításoknál, a szoftverfrissítés menüpont alatt frissíthetnek az Android M Developer Preview 2-re.

RedmondPie, Techvalue.gr

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid