Megérkezett Magyarországra az OPPO, a világ negyedik legnagyobb telefongyártója

0

A OPPO hivatalosan is bejelentette a magyarországi indulását, júliustól kapható lesz a vállalat néhány készüléke a nagyobb hazai kereskedelmi hálózatok, illetve a szolgáltatók kínálatában egyaránt.

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette, hogy az európai terjeszkedés újabb lépéseként megkezdi hivatalos működését Magyarországon, valamint ezzel egyidőben a szlovák és a cseh piacokon. A vállalat jelenleg a globális okostelefon-piac negyedik legnagyobb szereplője, és az elmúlt 12 hónapban a pandémia kihívásainak ellenére globálisan 60 százalékkal növelte a leszállított készülékeinek számát.

Magyarországon 2021. július 1-jével két élvonalbeli OPPO okostelefon és több vezeték nélküli fülhallgató kerül kereskedelmi forgalomba, valamint a márka több bestseller készülékkel és okos-kiegészítővel fogja bővíteni kínálatát az év folyamán. Először az OPPO Reno5 5G és OPPO Reno5 Z 5G okostelefonok, valamint három OPPO vezeték nélküli fülhallgató modell, az OPPO Enco Buds, az OPPO Enco Air és az OPPO Enco Free2 válnak elérhetővé.

OPPO Reno5 5G

A márka bevezető promóciójának keretében az OPPO Reno5 5G készülék 169.900 Ft-os végfelhasználói áron lesz kapható, ami mellé ajándék Enco Air true wireless fejhallgató jár. Az ajánlat 2021. július 1.és 31. között minden partnernél elérhető lesz.

A 139.990 Ft-os OPPO Reno5 Z 5G mellé ajándékként az Enco Buds vezeték nélküli fülhallgató fog járni, ez az ajánlat 2021. július 10. és július 31. között lesz elérhető az OPPO összes magyarországi kereskedelmi partnerénél.

Az OPPO Reno5 5G egy 6,43 colos, 90 Hz-es AMOLED kijelzőt, Snapdragon 765G lapkát, 64 MP-es hátlapi főkamerát, 4300 mAh-s akkumulátort és 65W-os gyorstöltést kínál többek között. A Reno5 Z 5G egy valamivel olcsóbb ajánlat Dimensity 800U chipsettel, 48 MP-es kamerával és 30W-os gyorstöltéssel.

Forrás: OPPO

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid