Megérkezett a Realme 8 és a Realme 8 Pro

0

Habár sokat merítenek a korábbi modellekből, a Realme 8, illetve annak Pro kiadása mégiscsak vadonatúj készülékek, amelyek közül utóbbi már szinte biztos, hogy megjelenik Európában, míg az alapmodell esetében csupán az indiai forgalmazás garantált jelen pillanatban. És hogy mit kínálnak az újdonságok? A felhozatalban lesz 108 megapixeles elsődleges kamera, 50 wattos gyorstöltés, AMOLED kijelző és néhány egyéb érdekesség.

Magyarországra jön a Realme

Friss hír, hogy hamarosan Magyarországon is kaphatók lesznek a Realme telefonok hivatalos forgalmazásban. A második negyedévben, vagyis hamarosan indul a bevezetés, elsőként a Realme 7 modellekkel, majd később további készülékek is jönnek. A mobilok szolgáltatói kínálatban is elérhetők lesznek, de további részleteket egyelőre sajnos nem tudni.

Most pedig jöjjön az új telefonok bemutatása!

Realme 8 Pro

Kezdjük a két modell közül az érdekesebbel és egyben az erősebbel! Az okostelefon belsejében Snapdragon 720G lapkakészlet teljesít szolgálatot, ami a brand egyik kedvence, előszeretettel alkalmazzák. Az operatív memória kapacitása lehet 6 vagy 8 GB, viszont a belső tárhely minden esetben 128 GB, szerencsére utóbbit bővíteni is lehet. A készülék nem támogatja az 5G hálózatokat, de duál SIM képes, ráadásul a micro SD kártyának külön foglalata van, ami jó hír.

Az újdonság legvonzóbb tulajdonsága azonban mégis a 108 megapixeles Samsung HM2 érzékelő, ami a telefon hátoldalán az elsődleges szenzor szerepét kapta. A 0,7 µm-es pixelekkel rendelkező és a 9 az 1-ben képpont összevonást támogató kamera 12 megapixeles fotókat készít alapesetben, de beállítható nagyobb felbontás is. Ez egy relatíve nagyméretű szenzor, 1/1,52 hüvelykes, és egy f/1,9 rekeszértékű lencse mögött foglal helyet, ami rengeteg fény beenged. Az érzékelő 3x zoomot is támogat.

Természetesen a gyártó a kamerát szoftveres oldalon is igyekezett biztosítani a lehető legjobb lehetőségekkel, így a csillagok szerelmesei használhatják az Ultra Nightscape Video módot. Az elsődleges érzékelő mellé egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamera került, amely környezetét 119 fokban érzékeli, és a kamerakészlet részét képezi még egy 2 megapixeles makró, valamint egy 2 megapixeles monokróm érzékelő. A bal felső sarokban lévő kivágás egy 16 megapixeles Sony IMX471 konstrukciót rejt, és ha már kameralyuk, beszéljünk egy kicsit a kijelzőről!

Az előlapot egy 6,4 hüvelykes, Full HD+ felbontású Super AMOLED megjelenítő uralja, amely nem teljesen azonos azzal a megoldással, ami a Realme 7 Pro-t ékesíti, ez valamivel fényesebb a maga 1000 nites fényerejével. A másik frissítés a 180 Hz-es érintési mintavétel, ami nagyon jól hangzik, de hatékonyságát némileg korlátozza az alapvetően 60 Hz-es panel.

A Realme 8 Pro energiaellátását egy 4500 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, ami a gyártói ígéretek szerint elegendő kakaót képes tárolni magában egy 20 órás YouTube maratonhoz, vagy 8 órányi játékos. A készülék dobozában található 65 wattos töltő képes mindössze 47 perc alatt teljesen újra tölteni a készüléket, habár a mobil maga csak 50 wattig támogatja az energia bevitelt. Az okostelefon hamarosan a digitális boltokba (Amazon, realme.com) kerül az Egyesült Királyságban, ahol megközelítőleg 118 ezer forintnak megfelelő fontért fogják forgalmazni a 8/128 GB-os változatot. Az előrendelés egyébként már megkezdődött.

Realme 8

Nagy kár lenne, ha Indián kívül máshol nem volna kapható ez a készülék, mert egészen vonzó specifikációkat kapott. A mobil megjelenítője egy 6,4 colos, szintén 60 Hz-es Super AMOLED panel, ugyanazzal a felbontással, fényerővel és érintési érzékenységgel, mint amivel a Pro kiszerelés bír.

Az okostelefon működését ezúttal egy MediaTek Helio G95 lapkakészlet felügyeli, ugyanaz, mint amit a Realme 7 esetében használt a gyártó, ám ezúttal egy réz alapú hűtéssel, amely elvileg 14 százalékkal hatékonyabb a korábbi megoldásnál.

A készülék 128 GB-os háttértárat, illetve többféle RAM kiosztást kínál, lesz majd 4, 6 és 8 GB operatív memóriával kiegészített verzió is, illetve van micro SD kártyás bővítés is.

A Realme 8 hátoldalán 64 megapixeles érzékelő kapta a főszerepet, amely mellé 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és két további szenzor, egy 2 megapixeles makró, valamint egy szintén 2 megapixeles monokróm modul került. A szelfikamera újfent 16 megapixeles felbontással rendelkezik. A készülék hardveres komponensei az energiát egy 5000 mAh kapacitású akkumulátorból nyerik, amely mellé 30 wattos gyorstöltő jár. A telefont a gyártó mellett a Flipkart fogja forgalmazni, nagyjából 63 ezer forintnak megfelelő indiai rúpiáért lehet majd hozzájutni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid