Megerősítette a Xiaomi: jön a Poco F2

0

A 2018-ban indult Poco almárka első készüléke a Poco F1 (vagy nálunk Pocophone F1) volt, és érdekes módon azóta sem érkezett meg az F2. Persze voltak már újabb Poco telefonok, közöttük az F2 Pro, hamarosan azonban a normál F2-t is bemutathatják.

A Poco márka hivatalos indiai Twitter-oldalán nemrég közzétettek egy rövid videót, amelyben leginkább az elmúlt évet foglalják össze, a végén pedig a 2021-es terveket vetítik előre. Egy rövid képkocka erejéig az F2 név is feltűnik (0:45-nél), ami arra utal, hogy a vállalat már dolgozik a készüléken.

A Poco F2 valószínűleg csak a nevében lesz az F1 utódja, hiszen nem csúcshardvert kap, legalábbis állítólag. Az eddigi hírek szerin Snapdragon 732G lapka dolgozik majd benne, vagyis inkább egy középkategóriás telefonról van szó.

A további jellemzők között szerepelhet majd négy darab hátlapi kamera, egy 120 Hz-es AMOLED kijelző, egy 4250 mAh-s akkumulátor, valamint az NFC támogatás.

Pocophone F1 (Poco F1), a márka első telefonja

Az eddigiek alapján tehát nem tűnik akkora durranásnak a Poco F2, mint amilyen 2018-ban az F1 volt, de ár/érték arányban egész biztosan kiemelkedő lesz a készülék, mint a márka összes eddigi modellje. És persze azt se felejtsük el, hogy a pontos, végleges jellemzők még nem ismertek, egyelőre csak nem megerősített pletykák vannak az új telefonról, tehát érdemes megvárni a bemutatót, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le.

Forrás, Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid