Mégis kaphat processzorokat a Huawei

0

Nagyon jó hírek érkeztek a Huawei számára, ugyanis állítólag az USA kereskedelmi hivatala elkezdte megadni az engedélyeket a processzorgyártók számára, hogy szállítsanak a kínai vállalatnak. Egy megkötést azonban be kell tartaniuk.

A Google-szolgáltatások hiánya mellett a Huaweinek mostanában leginkább a processzorellátással voltak gondjai, ugyanis szinte minden lehetséges forrásra vonatkoztak az amerikai tiltások. Persze valamennyi készletet felhalmozott a vállalat, de újabb szállítmányok nélkül komoly veszélybe kerülhetett volna az okostelefok gyártása a következő évben. A Financial Times friss jelentésében viszont az áll, hogy az amerikai hatóságok végre megkezdték kiadni az engedélyeket.

Van ugyanakkor egy komoly megkötés, csak akkor szállíthat bárki chipeket a Huaweinek, ha azokat nem használja a vállalat 5G-s üzletága. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy az amerikai vezetésnek alapvetően nem a kínai gyártó telefonjaival van baja, hanem sokkal inkább azzal, hogy a világ számos pontján az ő technológiájukon alapuló 5G hálózatok épülnek.

Konkrét vállalatokat nem említett a jelentés, de azt tudjuk, hogy a Qualcomm és a MediaTek is adott be kérelmet, hogy szállíthassanak a Huaweinek, illetve a Kirin chipeket gyártó TSMC is hasonlóan járt el. Első körben ezeket elutasította az USA kereskedelmi hivatala, ám a fent említett kitételt betartva már megkapják a szükséges engedélyeket.

Egyébként szintén friss hír, hogy a Samsung is kapott engedélyt, mégpedig arra, hogy kijelzőket szállítson a Huaweinek. Úgy néz ki tehát, hogy a mobilos komponensekkel kapcsolatos nehézségek lassan megoldódnak, de szoftveres téren továbbra is komoly hátrányban van a kínai vállalat, amiért nem használhatják a Google szolgáltatásait.

Forrás: Financial Times, via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid