Megjelent az Alfawise B7 Pro fitnesz karkötő

0

Egyre több csuklón találkozhatunk már itthon is okoskarkötőkkel, hiszen kifejezetten hasznosak tudnak lenni ezek a kütyük. Ebbe a mezőnybe érkezik az Alfawise új terméke is, amely filléres árával jó ajánlatnak tűnik.

Az Alfawise B7 Pro külsőre elég markáns megjelenéssel bír, mivel a 0.96 colos kijelzőt (amely nem mellesleg színes) jól látható élek határolják, és a szíja is erezetet kapott. A gyártó főleg a fitnesz funkciókra ment rá, és eleve ezzel promózza a kütyüt.

A karkötő napi 24 órában monitoroz majd minket, és méri pulzusunkat, ráadásul sokak kedvence, az alvásmonitorozás sem maradt ki. Segít majd a könnyebb ébredésben, és a többieket sem keltjük fel, mivel diszkrét rezgéssel jelzi majd, hogy ideje kikelnünk az ágyból.

IP67-es védettségének köszönhetően nem kell féltenünk a víztől és a portól sem. Kapunk egy rakat sportmódot is, így pl. futásra, biciklizésre, teniszre és több másik sportra is ajánlott. Természetesen saját applikáció jár hozzá, amelyből rengeteg értékes adatot nyerhetünk majd ki utólag.

Ahogy azt a lenti kép is szemléltei, a kijelző elég sokféle információt képes megmutatni számunkra, a bejövő hívások/üzenetek estén pedig rezgéssel jelez majd nekünk a karperec. A 90 mAh-s beépített akkumulátornak hála kifejezetten jól bírja a strapát, mivel 7-10 napos használati időt adott meg a gyártó.

Az Alfawise B7 Pro jelenleg bevezető áron rendelhető, így 17.99 dollárért juthatunk hozzá (kb. 5.100 Ft). Ha szeretnétek egy ilyen okoskarkötőt, akkor ezen a linken tudjátok megvásárolni.

Ezen kívül indult most egy filléres promóció is a Gearbesten, ahol nagyon olcsón lehet kifogni bizonyos termékéket (0.99$-3.99$). Ehhez mindössze a kategóriák felett található kuponkódot kell beírnotok.

A teljes kínálatot ezen a linken találjátok.

Forrás: Gearbest

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid