Megjelent az új Xiaomi Mijia gimbal, ami már okostelefonnal is használható

0

Nemrég mutta be a Xiaomi az új gimbalját, ami már nem csak akciókamerákhoz való, hanem mobilokhoz is, most pedig már kapható is a kütyü, ráadásul elég kedvező áron.

Xiaomi Mijia gimbal egy könnyű, kompakt eszköz, ennek ellenére egy egész méretes, 5000 mAh-s akkumulátor található benne, amivel akár 16 órás működési időre is képes egy töltéssel.

Egy 3-tengelyű stabilizátorról van szó, amivel gyönyörű, rezdülésmentes felvételeket készíthetünk szinte bármilyen körülmények között. A gimbal saját súlya 476 gramm, és egy akár 200 grammos mobillal is megbirkózik.

Hasznos funkció a mesterséges intelligenciát használó okos követés, ez annyit jelent, hogy ha kijelölünk például egy személyt, akkor mindig abba az irányba fog nézni az eszköz a mozgásunktól függetlenül. Persze a szokásos manuális vezérlők sem maradtak el, a nyélen lévő gombokkal lehet mozgatni a gimbalt, elsütni a kamerát, illetve egyéb dolgokat beállítani. Ha pedig a mobilunk merülőfélben lenne, akkor akár tölteni is tudjuk a stabilizátorról.

Az új Xiaomi Mijia gimbal már rendelhető a GearBest oldalán, ahol jelenleg 135.99 dollárba kerül, ráadásul választható vámmentes Priority Line szállítási móddal is. További részletek az alábbi linken:

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid