A Sony lézeres arcfelismerője még a Face ID-nál is jobb lehet

0

Anno üdítő újdonságnak számított a biometrikus azonosítási metódusok között az arcfelismerés, ám a megoldás egyelőre hagy némi kívánnivalót maga után, van még hova fejlődnie. Az innováció mögött most a Sony lesz az egyik húzónév, a japán gyártó ugyanis egy az eddigieknél sokkal fejlettebb arcfelismerést hozhat az okostelefonok világába valamikor 2019 második felében.

A Sony szenzorokat gyártó részlegének feje, Satoshi Yoshihara nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a japán vállalat új 3D-s érzékelők készítését tervezi mind az előlapi, mind a hátlapi kamerákhoz, amely iránt számos gyártó már most érdeklődik. A részleg vezetője azt mondta, látta, miként forradalmasították a kamerák a telefonos világot, és hasonló reményeket táplál a 3D-s megoldásukkal kapcsolatban. A felhasználási mód területenként változhat, de biztos abban, hogy mindenképpen beépül a mindennapokba.

Az új generációs háromdimenziós kamerák számára többféle felhasználási lehetőség létezik, ám ahogyan forrásunk is rámutat, ezek közül az egyik legérdekesebb az arcfelismerésen alapuló kijelzőfeloldás. A Sony metódusa sokkal pontosabb eredményekkel kecsegtet, mint az Apple által bemutatott Face ID, ami nem kis szó, hiszen az újabb almás készülékek kizárólag erre a megoldásra hagyatkoznak biometrikus azonosítás esetén. Az almás gyártó megoldása apró láthatatlan fénypontok kivetítésén alapul, és az így begyűjtött adatok alapján történik az azonosítás, ehhez képest a Sony 3D-s érzékelője pulzáló lézerjeleket küldene a bőrfelületre. Az elv állítólag hasonló lesz, mint a denevérek hangalapú tájékozódása.

A japán gyártó állítása szerint ez a metódus egy sokkal részletesebb képet készít a felhasználó arcáról, és nagyobb távolságból, akár öt méterről is működni fog. A vállalat elég komolyan veszi a fejlesztést, amiről egy külön a témának dedikált weboldal is tanúskodik. Ezen a honlapon a technológia lehetőségeit és annak felhasználási módjait részletezik. A japánok szerint az eljárásnak fontos szerepe lehet az automatikus autók, drónok és a robotok jövőjében.

Az új érzékelők tömeggyártása valamikor 2019 nyarán kezdődhet, így nem lehetetlen, hogy még az idei év második felében viszontlátjuk őket felsőkategóriás okostelefonokban. A kijelzőbe szerelt ujjlenyomat-olvasók szintén terjedőben vannak, ám ennek a technológiának is meg kell vívni a maga harcait, ami könnyen a Sony lézeres megoldásának malmára hajthatja a vizet a jövőben. Feltéve, hogy valóban olyan jól működő és pontos lesz, mint amilyennek a gyártó elképzelte.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid