Megváltozott a Facebook logója

0

A nagy cégek közismert logói csak ritkán változnak meg, a Facebook jelenlegi emblémája például 2005 óta, azaz 10 éve ugyanolyan. Most azonban elérkezettnek látták az időt egy kis megújuláshoz.

A vállalat kreatív igazgatója, Josh Higgins azt nyilatkozta, hogy a céljuk egy modernebb, barátságosabb és emberközelibb logó volt. Komoly változásra persze nem kell gondolni, a különbség alig észrevehető, leginkább csak akkor látszik, ha egymás mellé rakjuk a régi és az új logót.

Régi és új Facebook logó

Régi és új Facebook logó

Átalakították a betűtípust, az új változat valamivel vékonyabb és modernebb lett. A legszembetűnőbb talán az, hogy az “a” betűt teljesen lecserélték, illetve a többi egy kicsit kerekebb lett, ez legjobban az “o”-kon látszik. Egyébként a Facebook érthető módon nem is akart teljes megújulást, hiszen már jól bejáratott dizájnelemekkel és stílussal rendelkeznek.

A közösségi oldal kisebb, mindössze egy “f” betűt tartalmazó logója még 2013-ban esett át hasonló változáson, így ez most érintetlen maradt.

Korábbi és jelenlegi logó

Korábbi és jelenlegi logó

A megújult logóra való átállás fokozatosan megy majd végbe, nem mindenhol egyszerre jelenik meg.

Engadget

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid