Megvan az első gyártó, aki a Google után megindította az Android 13 frissítést

0

A Google augusztus közepén adta ki az Android 13 kész, stabil verzióját, ami szinte azonnal elérhetővé is vált a támogatott Pixel telefonokra. A többi gyártónak általában időbe telik, mire a saját készülékeiket frissítik, de volt, aki egész gyorsan dolgozott.

A OnePlus lett az első vállalat, aki a Google után kiadta a saját Android 13-as frissítését, ehhez még másfél hónapnak sem kellett eltelnie. Az alany természetesen a OnePlus 10 Pro, még mindig ez számít az aktuális zászlóshajónak, hiszen az újabb 10T néhány téren visszalépést hozott és kicsit olcsóbb is lett.

Elsőként azok a OnePlus 10 Pro tulajok kapják meg az Android 13-ara épülő OxygenOS 13-at, akik részt vettek a béta programban, de fokozatosan vonják be a többi felhasználót is, tehát rövid időn belül szélesebb körben is elérhető lesz a frissítés.

A változtatások listája a gyártó közösségi fórumán olvasható angolul, rengeteg kisebb nagyobb újítást kapnak a telefonok, és a felület is frissül természetesen.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid