Megvan, mekkora kijelzőt kaphatnak a Samsung Galaxy S10 mobilok

0

Az eddig is sejthető volt, hogy jövőre legalább három különböző típusú Galaxy S10-et ad ki a Samsung, ám most már az is szinte teljesen biztossá vált, hogy ezek a kijelző méretében is eltérnek majd.

Az infó természetesen ezúttal is a jól értesült Evan Blass-től érkezett, aki egy renderképet osztott meg a nagyérdeművel, amelyen az Samsung 2019-es csúcsmobiljainak előlapja látható, és a kijelzőméretek is fel lettek tüntetve rajta.

Ez egyébként nem a dél-koreai vállalattól származó közvetlen infó, hanem az egyik tartozékokat gyártó cégtől szivárgott ki.

A kisebb, és egyben legolcsóbb változat az 5,8 colos Galaxy S10 Lite lesz, míg a Galaxy S10 panelje már 6,1 colosra nő, és mindkettő egy darab előlapi kamerával rendelkezik. A Galaxy S10 Plus viszont már 6,4 colos kijelzőt kap, ráadásul dupla előlapi kamerával érkezik.

A kijelzőméreteket egy másik ismert kiszivárogtató is megerősítette, a pontos dizájn azonban még kérdéses. A Lite verzió a korábbi hírek szerint lapos kijelzőt kap, a kamerának kivágott lyukak pedig nem biztos, hogy középen lesznek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid