MicroSD foglalat nélkül jön a Samsung Galaxy S22 széria

0

Az elmúlt hetekben egyre többet lehet hallani a Galaxy S22 mobilokról, volt már szó a dizájnról, a kijelzőkről és az akkumulátorokról is többek között. Most egy újabb jellemző, pontosabban annak a hiánya derült ki: úgy néz ki, nem lesz lehetőség a tárhely bővítésére az új csúcsmodelleknél.

A MicroSD kártyahellyel már régóta játszadozik a Samsung, régebben alapvető volt, aztán az S6 szériánál megszabadultak tőle, majd egy évvel később visszahozták, és azóta is vannak bővíthető és nem bővíthető csúcsmodellek szép számmal a gyártótól. A Galaxy S21 mobiloknál újra elvették a lehetőséget, már egyik modell sem fogad memóriakártyát, és a legfrissebb hírek szerint ez a Galaxy S22 sorozatnál sem lesz másképp.

Az új széria belsős kódneve a “Rainbow”, vagyis szivárvány, és az egyik ismert szivárogtató nemrég megerősítette Twitteren, hogy nem lesz mód a tárhely memóriakártyával történő bővítésére. Ez vélhetően az S22, az S22+ és az S22 Ultra modellekre is érvényes.

A pontos okok nem ismertek, de így minden bizonnyal többen választják majd a nagyobb belső tárhellyel szerelt, drágább kiszereléseket. A hivatalos indok pedig az szokott lenni, hogy a felhasználóknak már nincs szüksége a bővítésre, és egyébként is, a memóriakártyák lassabbak, mint a telefonok beépített tárolói, így csak rontanák a felhasználói élményt.

Mit gondolsz? Szerinted van még értelme a memóriakártya foglalatnak a telefonokban?

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid