Minden kiderült a Galaxy S5 Mini-ről

0

Már korábban is volt jó néhány információnk a Galaxy S5 mini változatáról, de most új, részletes képek kerültek napvilágra, ráadásul a specifikációról is lehullott a lepel.

Külsőre alig van különbség az eredeti Galaxy S5-höz képest, leszámítva persze a méretet. Ugyanaz a dizájn és megvan a pontozott felületű bőrszerű hátlap is. A kamera elrendezése sem változott, és a pulzusmérő is a már megszokott helyen van.

GalaxyS5Mini-12

A hírek szerint megkapjuk az IP67-es tanúsítványt is, azaz víz- és porálló lesz az S5 Mini. Mindez annak ellenére, hogy a Micro USB csatlakozón nincs olyan védelem, mint az S5 vagy az S5 Active esetében.

GalaxyS5Mini-4

Megerősítést nyert a 4.5 colos kijelző, aminek a felbontása 1280×720 pixel lesz, a védelméről pedig a Gorilla Glass 3 borítás gondoskodik. A készülék lelkét a négymagos 1.4GHz-es Cortex-A7-es Exynos 3 chipset adja, amiben a szintém négymagos Mali-400MP4 GPU teljesít szolgálatot.

GalaxyS5Mini-3

RAM-ból 1.5GB-ot kapunk, a belső tárhely pedig 16GB-os lesz, ami ráadásul bővíthető is. A kamerák 8 és 2.1 megapixeles felbontással rendelkeznek majd, és nem marad el a Galaxy S5-ben már megismert ujjlenyomat-olvasó és pulzusmérő sem.

GalaxyS5Mini-2 (1)

A Galaxy S5 Mini-n 4.4.2-es Android fog futni, persze a legújabb TouchWiz felülettel kiegészítve. Szoftveres extrák terén egyébként elég jól el leszünk látva. Az Ultra Power Saving Mode például lekapcsol minden felesleges funkciót, és átváltja a kijelzőt fekete-fehérre, amivel akár nagyon alacsony akkumulátor töltöttségnél is elég sokáig képes működni a készülék. És akkor ott van még a Kids Mode, a Private Mode, vagy éppen a KNOX, de persze ezeket már mindet megismerhettük a Galaxy S5-ben is.

GalaxyS5Mini-14

Végül pedig Antutu eredményeket is kapunk, és így össze tudjuk hasonlítani az S5 Mini-t a többi mobillal.

s5-mini-antutu

Egyébként június 12-én mutatja be a Samsung az új Galaxy Tab S AMOLED-es táblagép szériát, és nem lennénk meglepve, ha a Galaxy S5 Mini is lelepleződne. Az eseményt majd itt követheted élőben.

GSMArena, Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid