Nagy frissítést kapnak a Samsung telefonok, napokon belül jön az Android 17

0

A Samsung hivatalosan is megerősítette a közösségi fórumán, hogy nemsokára megindul a készülékei frissítése az Android 17-re épülő One UI 9 rendszerre. A folyamat a Galaxy S26 szériával kezdődik, de jó eséllyel a korábbi modellek tulajdonosainak sem kell sokat várnia.

A Samsung új One UI 9 felülete elsőként a nyáron debütált hajlítható telefonokkal (Fold 8 Fold 8 Ultra és Flip 8) jelent meg, majd nemrég a Galaxy S26 FE is ezzel került bejelentésre. Mindeközben a háttérben folyamatosan tesztelték az új szoftvert a régebbi modelleken. Pár napja adta ki a gyártó a nyolcadik béta verziót a Galaxy S26 szériára, de már számos más telefonnál is megindult a tesztelés.

A Samsung a közösségi fórumán bejelentette, hogy „hamarosan” kiadja a One UI 9.0 stabil verzióját a Galaxy S26 sorozat tagjaira. Bár a vállalat nem közölte az új firmware pontos megjelenési dátumát, általában akkor érkezik ilyen bejelentés, amikor a stabil verzió kiadása már csak néhány napra van.

A One UI 8.5-nél mindig a hét elején indította meg az újabb frissítési hullámokat a Samsung, ha ebből indulunk ki, akkor a legvalószínűbb, hogy jövő hét hétfőn megkezdődik a Galaxy S26 modellek frissítése One UI 9-re. Ha minden jól megy, akkor hamarosan az európai tulajok is telepíthetik az Android 17-re épülő szoftvert.

Ha esetleg érdekel, itt egy bemutató videó az új rendszerről:

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid