Nagyobb kameraszigettel jönnek az új Sony telefonok

0

Május 17-én debütál a Sony Xperia 1 VI és az Xperia 10 VI, amelyek kapcsán már lehetett hallani ezt-azt. A japán Rakuten piacon jóval a leleplezés előtt megjelentek az első edzett üveg lencsevédők a készülékek kameráihoz. Ezekkel kapcsolatban az egyik legfigyelemreméltóbb részlet, hogy fizikailag méretesebbek, mint az elődökhöz tervezett megoldások.

A Sony Xperia 1 VI kameravédője 1,5 x 5,25 cm-es, míg az Xperia V esetében egy 1,3 x 4,9 cm-es már elég volt ahhoz, hogy megóvja képrögzítőket. Az, amelyet az Xperia 10 VI-hoz szánnak 1,6 x 3,3 cm-es, vagyis szintén nagyobb, mint az előd esetében alkalmazott védőüveg.

Az tehát biztos, hogy maga a kamerasziget nagyobb lesz mindkét új modellen, de az még kérdéses, hogy ez csak esztétikai célokat szolgál-e, vagy pedig ténylegesen nagyobb lesz a kameraszenzorok fizikai mérete is. Sajnos lehetséges, hogy az előbbiről van szó.

Április elején ugyanis elkezdtek terjedni olyan szóbeszédek, melyek szerint az Xperia 1 VI ugyanazokat a kameraérzékelőket kapja, mint elődje, vagyis egy 48 megapixeles elsődleges, egy 12 megapixeles ultraszéles, valamint egy szintén 12 megapixeles telefotó egységet.

A Sony új kamerák helyett különböző szoftveres fejlesztésekkel fokozhatja a készített fényképek minőségét. A közelmúltban renderelt képeken is feltűnt a japánok zászlóshajója, amelyeken a készülék 6,5 colos képernyővel és a korábban alkalmazott 21:9 képarányhoz képest alacsonyabb és szélesebb kialakítással mutatkozott.

Az előzetes értesülések szerint a Sony ejteni fogja a 4K felbontást, amelyet kvázi csak ők alkalmaztak. A Sony Xperia 1 VI várhatóan Snapdragon 8 Gen 3 lapkakészlettel és kiszereléstől függően akár 16 GB RAM-mal kerül majd forgalomba.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid