Nem csak a Holdat, hanem a Napot is tudja majd fotózni a Huawei P60

0

Hamarosan bemutatják a Huawei P60 mobilokat, amelyek leginkább a kameráikkal igyekeznek majd kitűnni a versenytársak közül. A vadonatúj szenzorok, a spéci optika és a fejlett szoftveres megoldások együttesen különleges képek készítésére lesznek alkalmasak akkor is, amikor a körülmények nem éppen ideálisak. A gyártó egyik vezetője már több fotót is megosztott, amiket az új telefonokkal lőttek, a legutóbbin egy gyönyörű naplemente látható.

Az alábbi képet a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője, Richard Yu osztotta meg a kínai közösségi médiában.

A fotó Sencsenben készült valamelyik új P60 mobillal, és azt nem lehet elvitatni, hogy igen jól sikerült. A Nap körvonala jól kivehető, körülötte elterül a narancssárga égbolt, és az épületből is egész sok részlet kivehető annak ellenére, hogy sötét.

A telefonok vadonatúj, nagy méretű, 50 MP-es elődleges szenzorral érkeznek, amit variálható apertúrájú lencsével egészítenek ki, így a rekeszérték f/1,4 és f/4,0 között dinamikusan változhat. Ez segít abban, hogy a legkülönfélébb fényviszonyok között is jól teljesítsen a kamera.

Ez már hivatalos kép!

Persze nem csak a fő egység, hanem a periszkópos telefotó kamera is ütős lesz, ebben egy RYYB érzékelő dolgozik, és többek között ilyen fotókat lehet majd készíteni vele:

A Huawei P60 mobilok bemutatója március 23-án lesz, a telefonokat elsőként Kínában dobják majd piacra, de természetesen később Európában is meg fognak jelenni.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid