Nem fog eltűnni a HTC, nagy terveik vannak 2016-ra

1

Legalábbis ezt állítja a vállalat vezérigazgatója, Cher Wang, aki elárult néhány részletet a HTC jövőbeli terveiről.

A HTC az utóbbi években kifejezetten gyengén teljesített, az eladási mutatóik nagyon rosszak, ami meg is létszik a cég részvényein. Ennek ellenére a vállalat nem adja fel a harcot, és jövőre megpróbálnak majd újra növekvő pályára kerülni. Ezt egyrészt innovációval, másrészt pedig megújult dizájnnal szeretnék elérni.

A HTC vezérigazgatója, Cher Wang

A HTC vezérigazgatója, Cher Wang

A One M9 sikertelensége borítékolható volt, hiszen külsőleg alig tért el az elődöktől, és hardveres téren sem volt túlzottan nagy az előrelépés, sőt, a Snapdragon 810-es processzornak köszönhetően még túlmelegedési problémák is rontották a készülék hírét. Az utóbbi hónapokban azonban új irányt vett a HTC. Az októberben bemutatott One A9 ugyan nem lett egy csúcsmobil, de maradt a prémium kivitel, és egy teljesen új dizájnt kapott a készülék. Pár hete pedig befutott a nagyobb méretű One X9 is, ami szintén jó esélyekkel indul a felsőkategóriában.

HTC One A9

HTC One A9

Bár a jövőre érkező One M10-ről még semmi konkrétum nem derült ki, nagyon valószínű, hogy az A9-cel megkezdett úton halad majd tovább a gyártó.

htc-vive

Az új csúcsmobil mellett az alsó- és középkategóriában is prémium készülékekre számíthatunk jövőre a HTC-től, de komoly pénzeket fordítanak a Vive névre hallgató virtuális valóság szemüvegükre is, ami áprilisban debütálhat.

Droid-life

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid