Android 6.0-val debütált a HTC One A9

0

A HTC idei csúcsmobilja, a One M9 nem lett túlzottan sikeres, és ez tovább rontott a gyártó amúgy sem rózsás pénzügyi helyzetén. Most bemutattak egy új, jelentős készüléket, a One A9-et, ami egy komoly szemléletváltásnak az eredménye.

Az újdonságot nem lett erősebb az M9-nél, de nem is ez volt a gyártó célja. Más szempontból viszont egy igen érdekes mobil lett az A9.

htc_one_a9

Egyrészt sokat változott a dizájn. Elsőre akár egy iPhone 6/6S klónnak is tűnhetne a készülék, de a HTC szerint a korábbi mobiljaik dizájnelemeit használták fel újra. A ház természetesen alumíniumból van, és egész vékony lett, mindössze 7.2 mm.

HTC-One-A9-2

Ami sajnos nem változott, az a vastag káva. Főleg alul lett ez nagyon feltűnő, ráadásul úgy, hogy itt csak egy ujjlenyomat-olvasóval szerelt Home gomb van, azaz továbbra is a kijelzőből veszik el a helyet a szoftveres gombok.

Egyébként egy nagyon korrekt felső-középkategóriás készülék lett a One A9. A kijelző 5 colos, Full HD felbontású, és Super AMOLED technológiát használ, a meghajtásról pedig az új Snapdragon 617 gondoskodik, ami 8 darab 64 bites Cortex-A53-as magot (4×1.5 GHz és 4×1.3 GHz) és egy Adrenos 405-ös GPU-t takar. Memória tekintetében két modellt kapunk, van 2 GB/16 GB-os és 3 GB/32 GB-os változat, és szerencsére mindkettő tovább bővíthető microSD kártyával.

HTC-One-A9-1

Az LTE támogatás már alap ebben a kategóriában, viszont fontos extra a kiváló hangminőség. Az előlapi sztereó hangszórópár sajnos eltűnt, de fülhallgatóval továbbra is élvezhetjük a BoomSound hangzást. Van Dolby Audio támogatás is, és a készülék beépített erősítője dupla teljesítménnyel kecsegtet.

Fotózási téren is rendben van a mobil, hiszen a hátlapra egy 13 megapixeles szenzor került RAW támogatással, szelfizésre pedig a 4 megapixeles, f/2.0-s előlapi UltraPixel egység használható. A 4K videófelvétel kimaradt, mivel ezt nem támogatja a chipset.

htc-one-a9-wine

Mivel egy egész kompakt és karcú készülékről van szó, így csak egy kisebb, 2150 mAh-s akksi fért bele (ezt ellensúlyozza valamennyire a Quick Charge 2.0 és 3.0 gyorstöltés). Az viszont nagyon jó hír, hogy a One A9 lesz az első nem Nexus mobil, ami gyárilag Android 6.0 Marshmallow rendszerrel érkezik.

Összességében tehát egy érdekes, sok extrával bíró, prémium készüléknek mondható a HTC One A9, ami az USA-ban nem is lesz túlzottan drága, már elő is rendelhető 399 dolláros áron az izmosabb modell (3 GB RAM és 32 GB ROM). Európában viszont jóval drágább lehet a mobil, 600 eurós árat rebesgetnek, persze ez még nem hivatalos.

HTC

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid