Nem lesznek drágábbak a Samsung Galaxy S24 modellek, de visszatér az Exynos processzor

0

Ismét reflektorfénybe kerültek a Samsung Galaxy S24 készülékek. Az okostelefonok kapcsán két izgalmas hír röppent fel, az egyik a zászlóshajók árával kapcsolatos, a másik pedig megerősíti egy régóta pletykált funkció érkezését.

Egy nemrég publikált jelentés megerősíti, hogy a Samsung soron következő zászlóshajói támogatni fogják a vészhelyzeti műholdas üzenetküldést. Erről már lehetett hallani egy párszor, de most egy friss képernyőmentés eléggé egyértelműen igazolja a szó szerint életmentő funkció érkezését az új szériával. Ez az opció nem számít újdonságnak a telekommunikációs világon belül, Apple és Huawei készülékek egyaránt biztosítják már egy ideje.

Az értesülések szerint minden Galaxy S24 támogatni fogja a szöveges üzenetküldés ezen módját, függetlenül attól, hogy az okostelefon belsejében milyen lapkakészlet teljesít szolgálatot. A Samsung technológiája megfelel a műholdas kapcsolatokra vonatkozó 3GPP szabványoknak, de azt egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás a kezdetektől fogva elérhető lesz-e minden forgalmazási régióban, vagy sem.

Ami pedig a Samsung Galaxy S24 modellek árazását illeti, a gyártó a hírek szerint az ideihez hasonló összegeket kérhet el a készülékekért, vagyis nem várható drágulás. A gyártót vezető koponyák úgy vélik, hogy a fellendülő piacon növelhetik az eladásokat, miközben versenyképesek maradnak azáltal, hogy több funkciót kínálnak ugyanolyan, vagy netán alacsonyabb áron, mint a konkurencia. A Samsung célja az, hogy 10 százalékkal növeljék az eladásokat, és összesen legalább 33 millió készüléken adjanak túl.

A Samsung az árakat csak úgy tudja tartani, hogy egyes piacokon az Exynos 2400 lapkát szereli a Galaxy S24 és a Galaxy S24+ készülékek belsejébe. Akit pedig megriaszt a gondolat, hogy mobilját házon belül fejlesztett Samsung chipset hajtsa, választhatja a Galaxy S24 Ultrát, mert ezt értékesítési régiótól függetlenül Snapdragon 8 Gen 3 lapkakészlettel szerelik majd fel.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid