Németországban is tiltást kaphat a Huawei és a ZTE

0

Jó esély van arra, hogy Németország is általános tilalmat vezet be a Huawei és a ZTE által gyártott 5G-s mobilhálózati berendezésekre, követve olyan országok példáját, mint Nagy-Britannia és Svédország.

Annak ellenére, hogy a konfliktus évekkel ezelőtt rendeződni látszódott, a Huawei és a ZTE hamarosan újra komoly problémákkal nézhet szembe Németországban. A helyi kormányzat ugyanis betilthatja az általuk gyártott 5G-s telekommunikációs felszerelések importját és felhasználását. A német belügyminiszter, Nancy Faeser egy helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy a minisztérium minden olyan kínai mobilhálózati komponenst vizsgál, amelyet a helyi szolgáltatók eddig megvásároltak és alkalmaztak saját infrastruktúrájukon belül.

Az illetékes tárca már márciusban utalt arra, hogy egy ilyen vizsgálat folyamatban van, de akkor úgy tűnt, hogy mindössze rutineljárásról van szó, amely az összes beszállítót érinti. Egyes szakértők viszont már akkor is úgy vélték, hogy a kínai-német viszonyok megromlása állhat a háttérben. A kínai mobilhálózati berendezések és azok gyártói először 2020-ben kaptak nagyobb figyelmet a német piacon, amikor – részben az Egyesült Államok nyomására – törvényt hoztak annak biztosítására, hogy a kritikus infrastruktúrákban alkalmazott komponenseik még véletlenül se jelenthessenek kiberbiztonsági fenyegetést.

A tervezett jogszabály végül 2021-ben lépett életbe, bár az eredeti javaslatnak megfelelően az teljesen semleges volt a beszállítókkal kapcsolatban, vagyis nem tett különbséget a székhelyük vagy más aspektusuk, például a tulajdonosi struktúra alapján. Azonban március elején a német kormány környezetéből kiszivárgott információk szerint az 5G hálózatok beszállítóit és eszközeit további vizsgálatnak vetették alá, ami a kínai vállalatok helyzetében 180 fokos fordulatot jelent.

Egyes becslések szerint a kínai eszközgyártók komponenseiből áll a német 5G-s hálózatok 59 százaléka, de a 4G-s infrastruktúrák 57 százaléka is valamilyen Huawei vagy ZTE összetevő. A kínai mobilhálózati berendezések legfőbb német vásárlói a Deutsche Telekom és a Vodafone Németország, mindketten a helyi piac legnagyobb szereplői közé tartoznak. A britek példáját követve a német kormányzat akár arra is kötelezheti ezeket a szolgáltatókat, hogy a már meglévő 5G-s komponenseket megadott határidőn belül lecseréljék egy másik, általuk megbízhatóbbnak vélt vállalat eszközeire.

Forrás: The Register

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid