Nokia P1 – 6 GB RAM-mal és Snapdragon 835-tel jöhet

0

Friss pletykák szerint a Nokia P1 lesz a gyártó új csúcsmobilja, amit a február végi MWC-n fognak leleplezni. Nézzük mire számíthatunk!

A Nokia P1 már a nyáron is felbukkant, és az derült ki róla, hogy külsőre teljesen megegyezik a Sharp Aquos Xx3 nevű készülékkel. Ez kicsit gyanús volt, de nem szokatlan kínai gyártóknál, hogy egy már kész telefont újra kiadnak más néven, elég csak Blackberry újabb mobiljaira gondolni.

A forrás szerint a P1-et a Snapdragon 835 fogja hajtani 6 GB RAM és akár 256 GB belső tárhely mellett, a hátlapjára pedig egy 22.56 megapixeles kamera kerül Zeiss optikával. A Full HD vagy QHD felbontású 5.3 colos kijelzőt Gorilla Glass 5 védi majd a külső behatásoktól, a korrekt üzemidőért pedig egy 3500 mAh-s aksi felel. Ezeken kívül pletykálnak még ujjlenyomat-olvasót, valamint az IP57-es tanúsítványnak megfelelő por- és vízállóságot.

A Nokia P1 Android 7.0-val debütálhat, és a 128 GB-os modell állítólag 800 dollárba kerül majd. Mindez persze még közel sem hivatalos, azaz érdemes fenntartásokkal kezelni az olvasottakat. Már csak azért is, mert nemrég még arról lehetett hallani, hogy a Nokia 8 lesz a gyártó új csúcsmodellje.

via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid