A Nokia szerint 2029-ben jöhet a 6G

0

Az igazság az, hogy az 5G-ben rejlő lehetőségeket sem aknáztuk még ki teljesen, de a háttérben már gőzerővel zajlik a 6G szabvány fejlesztése. Egy a közelmúltban tartott iparági találkozó felszólalásai és a Nokia által közzétett ütemterv szerint a 6G kereskedelmi bevezetése 2029-2030 környékén várható. Ki nem találnátok, de a technológia fókuszában a mesterséges intelligencia és a meglévő 5G-s hálózatokkal való hatékony frekvenciamegosztás áll majd.

A telekommunikációs ipar nem keveset várt az 5G szabványtól, de a távműtétekből meg az önvezető autók tömkelegéből egyelőre nem sok valósult meg, miközben már a következő generációra, vagyis a 6G-re készülnek a háttérben. Az új telekommunikációs sztenderd bevezetése nagyjából öt év múlva lesz esedékes. A 3GPP nevű, szabványosítással foglalkozó szervezet múlt héten Prágában tartott egy megbeszélést a 6G lehetséges architektúrájáról. A hivatalos ütemterv szerint a technikai tanulmányokat 2027 első negyedévére fogják lezárni, az első 6G szabványt pedig 2029-ben véglegesítik, ami a technológia 2030-ban történő általános bevezetéséhez vezet.

A Nokia még ennél is optimistább, szerintük az első kereskedelmi 6G szolgáltatások már 2029 negyedik negyedévében elindulhatnak. A Nokiától és az Ericssontól származó konferencia utáni nyilatkozatok alapján a 6G két kulcsfontosságú technológián fog alapulni. Az egyik a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ezeket a hálózat teljesítményének növelésére, a működtetés egyszerűsítésére és olyan funkciókra használják majd, mint a fejlett helymeghatározás. A másik pedig az 5G-6G Multi-RAT Spectrum Sharing, ami egy fejlett spektrummegosztási technológia, amely lehetővé teszi, hogy a 6G hatékonyan integrálja a már meglévő 5G-s frekvenciákat, ezzel könnyítve meg az átállást.

A Nokia szerint a 6G egyik kézzelfogható előnye a felhasználók számára nem más lesz, mint a mobilok hosszabb akkumulátoros üzemideje. Az iparági szereplők egyetértenek abban, hogy a 6G alapjaiban fogja megváltoztatni a hálózatok működését, és ebben az ökoszisztémában a mesterséges intelligencia már nem egy kiegészítő, hanem a rendszer szerves része lesz. Hangzatos és inspiráló gondolatok, de ha belegondolunk abba, hogy sok helyen még tisztességes 5G lefedettség sincs, máris árnyaltabb kép rajzolódik ki előttünk…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid