Nvidia grafikus gyorsítót kaphatnak a MediaTek chipsetek

0

A DigiTimes belsős forrásokra hivatkozva az állítja, hogy az Nvidia és a MediaTek megállapodást kötött egymással, amelynek keretében közösen fognak mobil chipseteket fejleszteni. A jövőre érkező lapkák már Nvidia grafikus gyorsítóval érkezhetnek.

Ezeket a lapkakészleteket elsősorban ARM rendszerű Windows masinákba szánják majd, de az is lehetséges, hogy a Samsung Exynos chipjeinek mintájára – amelyekhez AMD GPU-t párosítottak – valamilyen okostelefonban is viszont látjuk majd őket.

Jelenleg a MediaTek gyártja a belépőszintű Chromebookat hajtó chipeket, és a teljes piac 20 százalékát tudhatja magáénak. Egy Nvidia GPU-val szerelt chipset lehetővé tenné, hogy a gyártó a magasabb kategóriájú laptopok világába is beléphessen.

Az Nvidia egyébként jelenleg is rendelkezik ARM-alapú konstrukciókkal, a legismertebb éppen az a Tegra X1 lapka, ami az elképesztően népszerű hibrid konzol belsejében, a Nintendo Switch-ben teljesít szolgálatot. A cég GeForce GPU-val szerelt ARM lapkákat is gyárt, de ezeket elsősorban gépi tanulási feladatokra alkalmazzák. Ott van példának okáért a Jetson Orin NX, ami 1024 Ampere és 32 Tensor magos grafikus gyorsítóval lett felszerelve, illetve részét képezi egy 8 magos Cortex-A78A CPU, valamint 16 GB RAM is, a fogyasztása pedig mindössze 10 és 25 watt közötti.

Nvidia Jetson

Nyilván ezek a megoldások nem kompatibilisek sem az Android, sem a Chrome OS rendszerrel, de ezt a későbbiekben a MediaTek akár meg is változtathatja. Mondanunk sem kell, hogy az Nvidia GPU-k alkalmazása jelentősen megdobná a MediaTek lapkák gaming képességeit (a tajvani gyártó hardverei jelenleg az ARM által tervezett grafikus gyorsítókkal vannak felszerelve). Arról nem is beszélve, hogy így megkaphatnák az Nvidia piacvezető mesterséges intelligencia fejlesztéseit is.

Egy ilyen lapkakészlet akár az Apple M-szériás chipjeinek is méltó kihívója lehetne. Egyelőre nem tiszta, hogy a MediaTek és az Nvidia közös fejlesztése kizárólag Windows rendszerű laptopok belsejében lesz-e alkalmazva, vagy esetleg készítenek egy alacsonyabb fogyasztású verziót okostelefonokba is. Abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy a Samsung és az AMD nem fogja csak úgy szó nélkül hagyni a két cég összefogását.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid