Már tölthető a játék, ami a Diablo Immortal egyik legnagyobb kihívója lesz

0

A hack and slash és akció-RPG címek számítanak az egyik legjobb időtöltésnek, ha okostelefonos játékról van szó. Nyilván ebben a műfajban megkerülhetetlen a nemrég debütált Diablo Immortal, aminek ugyan megvannak a maga erényei, mégis sokan panaszkodnak annak monetizációs modelljére. A csalódott gamerek talán tehetnek egy próbát a Torchlight: Infinite-tel, amely méltó vetélytársa lehet a Blizzard fejlesztésének. A játék most lépett a nyílt béta állapotába, vagyis letölthető a Play Áruházból és az App Store-ból, illetve mivel támogatja a keresztplatformot, a Steamről is.

A Torchlight-sorozatot olyan fejlesztők indították útjára eredetileg, akik anno a legklasszikusabb Diablo játékokon is dolgoztak, majd később felmondtak a Blizzardnál. Habár a szériához – és főleg ehhez a játékhoz – ezeknek az embereknek már nem igazán van köze, a Torchlight neve még mindig kellemes csengésű lehet azok számára, akik harcra, zsákmányra és összességében véve olyan szórakozásra vágynak, ami nem feltétlenül igényel nagyfokú elmélyedést egy adott játékban.

Akik már ismerik a Torchlight Infinite-et, és részt vettek a zárt bétában, azt fogják tapasztalni, hogy minden korábbi előrehaladásuk törlődött, persze erre a fejlesztők figyelmeztették őket, tehát ez elvileg nem fogja meglepetésként érni őket. Ha valaki bármit is vásárolt, ugyanazzal a fiókkal kell majd újra bejelentkeznie, hogy visszakapja a pénzét.

A Torchlight Infinite ugyanúgy ingyenes játék, akárcsak a Diablo Immortal. Utóbbit egyébként hiába kritizálták a mikrotranzakciós politikája miatt, bevétel tekintetében hatalmas sikernek bizonyult, hiszen mindössze nyolc hét leforgása alatt 100 millió dollárt hozott a Blizzard konyhájára. Nyilván a Torchlight Infinite is hasonló üzleti modellre fog épülni, viszont a fejlesztők azt ígérik, hogy minden felszerelés, kraftoláshoz szükséges alapanyag zsákmány-alapú lesz.

Tehát elviekben mindenféle holmit és képességet meg lehet majd szerezni a játékban költés nélkül is, de a mikrotranzakciók valószínűleg lényegesen gyorsíthatnak a dolgokon. Vásárolni jelenleg szezonbérletet, havi bérletet, hozzáférést az aukciós házhoz és különböző prémium csomagokat lehet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Torchlight Infinite monetizációs modellje mennyire lesz tolakodó a gyakorlatban, de egyelőre kevésbé tűnik pofátlannak, mint nagynevű konkurense. A játék tölthető Androidra, de iOS-en is elérhető, akárcsak Steamen.

Forrás: AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid