A legfrissebb értesülések szerint idén októberben, a Mate 90 sorozattal együtt mutatkozhat be a Huawei új, háromfelé hajlítható okostelefonja, a Mate XT2. Az újdonságról azt beszélik, hogy továbbfejlesztett zsanérral, Kirin 9050 Pro lapkakészlettel, valamint egy olyan akkumulátorral lép színre, melynek kapacitása meghaladja a 6000 mAh-t.
Új részletek érkeztek a Huawei háromfelé hajlítható okostelefonjáról, a Mate XT2-ről. Az értesülések a Weibón, azaz a kínaiak leginkább kedvelt közösségi oldalán bukkantak fel; ezek egyfelől megerősítik a készülék nevét, másfelől több különböző fejlesztésről is beszélnek, amelyekkel az új modell meghaladhatja elődjét, a 2024-es eredetit.
A források szerint a mobil idén októberben, a Mate 90 szériával kézen fogva léphet a nyilvánosság elé. A háromfelé hajlítható mobil belsejében Kirin 9050 Pro lapkakészlet teljesíthet szolgálatot. A Mate XTs belsejében Kirin 9020, míg az eredeti Mate XT-ben Kirin 9010 chipset dübörgött; már csak a számozás alapján is sejthető, hogy az új hardver jelentősen felülmúlja majd elődjeit.
Az energiaellátást sem bízzák a véletlenre a kínai mérnökök, ugyanis egy akkora telepet szerelnek majd az okostelefonba, amelynek kapacitása meghaladja a 6000 mAh-t. Kell is az extra kakaó, hiszen kinyitott állapotában a méretes megjelenítő zabálja az áramot. Nem csupán hardver és akkumulátor, hanem kamerák tekintetében is lesznek fejlesztések.
A Huawei Mate XT2 állítólag megörökli majd a tavaly novemberben debütált Mate X7 kamerarendszerét. Ha így hirtelen nincs meg fejben, megsúgjuk, hogy ez 50 megapixeles elsődleges, egy szintén 50 megapixeles periszkópos telefotó, valamint 40 megapixeles ultraszéles látószögű képrögzítőt jelent. Az iparági források még egy továbbfejlesztett zsanért is emlegetnek a Mate XT2 kapcsán, amely állítólag jelentősen csökkenti a kijelző gyűrődését, emellett pedig lehetővé teszi az érintőceruzás bevitelt is.
Forrás: GSMArena