OnePlus 2 – szupergyors ujjlenyomat-olvasó és USB-C csatlakozó

0

A OnePlusnál most minden a soron következő csúcsmobil beharangozásáról, illetve népszerűsítéséről szól. Fokozatosan csepegtetik az információkat a nagyközönség felé, pár naponta közzétesznek valami érdekességet.

Az már korábban kiderült, hogy a Qualcomm Snapdragon 810 egy új, módosított változata fogja hajtani a készüléket, és hogy július 27-én lesz a bemutató. Nemrég azt is felfedte a gyártó, hogy USB-C port kerül az új modellbe, ami gyorsabb adatátvitelt és töltést tesz lehetővé, ráadásul reverzibilis, azaz fejjel lefelé is rá lehet dugni a csatlakozót.

oneplus-2-usb-c

A OnePlus 2-t ráadásul egy ujjlenyomat-olvasóval is el fogják látni, ami igazából nem annyira nagy meglepetés, hiszen az Androidos csúcsmobilok egy jó részében már van ilyen szenzor. A gyártó ígérete szerint az új zászlóshajó olyan érzékelőt kap, ami egyike lesz legfejlettebbeknek, sőt, gyorsabb lesz, mint az Apple Touch ID-je.

oneplus one ujjlenyomat-olvasó

A vállalat azt is megindokolta, hogy miért nem kapott a korábbi modell ujjlenyomat-olvasót. A technológia szerintük egyszerűen nem volt még elég jó akkoriban, így kihagyták ezt a funkciót. A mostani viszont villámgyorsan működik majd, és képes lesz akár öt ujjlenyomat eltárolására is.

Kíváncsian várjuk, miféle érdekességeket fed még fel a kínai gyártó a hamarosan sorra kerülő bemutatóig.

OnePlus

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid