A OnePlus egy nagyszabású nyári bemutatót jelentett be július 8-ára, amelynek keretében öt vadonatúj terméket fognak leleplezni. Aznap debütál a OnePlus Watch 3 okosóra egy kisebb, 43 mm-es változata, a Buds 4 vezeték nélküli fülhallgató, a belépőszintű jellemzőkkel rendelkező Pad Lite táblagép, valamint két új Nord szériás okostelefon.
A OnePlus bejelentette, hogy július 8-án nagy termékbemutató eseményt tart, amelyen öt új eszközt mutatnak be a nagyérdeműnek. A viselhető eszközök kategóriáját erősíti a OnePlus Watch 3 új, 43 mm-es változata, amely az eddigi 47 mm-es modell mellett kínál alternatívát a vékonyabb csuklójú felhasználóknak.
Az okosóra társaságában leplezik le a OnePlus Buds 4 fülhallgatót is, amely a népszerű Buds 3 utódjaként a csúcskategóriából hoz elérhetőbb közelségbe olyan funkciókat, mint a kettős meghajtó, a Hi-Res LHDC 5.0 támogatás és a rendkívül alacsony, 47 ms-os késleltetés.
Szintén július 8-án mutatkozik be a OnePlus Pad Lite, a márka új, belépőszintű tabletje, amely az “elérhető szórakozás és produktivitás központja lesz” – ígéri a gyártó. Ami pedig az okostelefonokat illeti, két új modell leleplezésére lehet számítani: érkezik a Nord 5 és a Nord CE 5.
Előbbi esetében a legizgalmasabb vonás az lesz, hogy Snapdragon 8s Gen 3 lapkakészlet kerülhet a borítása alá, vagyis egy Snapdragon 8 szériás chipset, elsőként a sorozat történetében. Az előzetes infók alapján a gyártó az akkumulátor kapacitáson sem fog spórolni, 7000 mAh-s, vagy akár méretesebb teleppel is érkezhetnek az újdonságok. Nem minden régióban lesznek olyan szerencsések, mint nálunk, de az összes júliusban leleplezésre kerülő OnePlus termék kapható lesz Európában.
Forrás: Android Authority