Partneri kapcsolatra lépett egymással a Honor és a Microsoft

0

Amennyiben Windows-felhasználók vagytok, vélhetően ismeritek azokat az okostelefonnal kapcsolatos funkciókat, amelyeket a Microsoft már évek óta kínál az Android operációs rendszert futtató készülékek tulajdonosai számára. A Windows 11 új lehetőségeket kínál majd a mobilok csatolása esetén, és ezeket hamarosan a Honor készülékkel rendelkezők is ki fogják tudni élvezni, köszönhetően annak, hogy a Microsoft és a kínai gyártó egy új partneri kapcsolatot jelentett be.

A Saját Telefon funkció hamarosan új nevet fog kapni, ezentúl Phone Link-ként lesz elérhető, hogy egészen pontosan mi lesz a magyar neve, egyelőre nem tudni. Ez a funkciókészlet tartalmazza majd a Windows PC-vel összekötött okostelefonnal kapcsolatos lehetőségeket. Egyebek mellett egy teljesen megújult felületet is kapunk, amely előrébb hozza majd az értesítéseket.

A Microsoft azt is bejelentette, hogy az új opció elérhető lesz a kínai piacon is, miután partneri kapcsolatra léptek a már egy ideje teljesen független Honorral, amelynek bizonyos okostelefonjai támogatni fogják ezt a lehetőséget.

Ezentúl sokkal könnyebb lesz csatlakoztatni az adott okostelefont a Windows 11 rendszerhez, mindössze egy QR kód beolvasására lesz szükség, ami elindítja a párosító applikáció letöltését az adott mobilra, ugye ezt eddig manuálisan kellett elintézni. Az alkalmazás is új nevet kapott: immáron Link To Windows néven kell majd keresni.

Ez a funkció eddig is létezett, de csak nagyon fapados, alapvető lehetőségeket biztosított az okostelefonok tulajdonosai számára, kivéve a Samsung vagy Surface márkájú készülékek esetében. A Honorral kötött partneri megállapodás könnyebb és gördülékenyebb alkalmazásindítást és navigációt biztosít majd a Magic V, a Magic 4, a Magic 4 Pro, a Magic 4 Ultimate, illetve a korábbi generáció tagjain, vagyis a Magic 3, a Magic 3 Pro és a Plus variáns is támogatott lesz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid