Példát mutatott a OnePlus a Xiaominak

0

Nemrég volt egy kisebb negatív hírverés a Xiaomi körül, ugyanis töröltek egy szavazást, csak mert az eredmény nem nekik kedvezett. Pár nappal később a OnePlus megismételte ugyanezt, de ők elismerték a vereséget.

Az egész úgy kezdődött, hogy a Xiaomi kiírt egy szavazást Twitteren, amelyben arra volt kíváncsi, hogy a MIUI-t vagy az Android One-t részesítik előnyben az emberek. Sajnos nem úgy sült el a dolog, ahogy szerették volna, ugyanis 57%-ot kapott a gyári Android, így végül törölték az egész szavazást.

Nyilván ez a kicsinyes lépés sokakban ellenérzést váltott ki, ezért a OnePlus egyik munkatársa úgy döntött, hogy ő is kiír egy hasonló szavazást, amelyben a vállalat OxygenOS rendszere és a stock Android között lehet választani.

Végül itt is a gyári Android nyert, ennek ellenére fent hagyták a szavazást, még oda is szólt a OnePlus vezetője, hogy “ne töröljétek” – vélhetően félig vicces szándékkal, utalva ezzel a Xiaomira. Az egészet elindító munkatárs pedig megköszönte mindenkinek a voksot, és azt írta, hogy az eredmény arra motiválja őket, hogy tovább fejlesszék az OxygenOS-t.

Persze a Xiaomi beégése után könnyű okosnak lenni, utólag már nyilván ők is megbánták a döntést.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid