Reagált a Meta: marad a Facebook és az Instagram az EU-ban!

0

A Meta reagált az elmúlt napokban megjelent hírekre, azt állítják, hogy nem akarják leállítani a szolgáltatásaikat az EU-ban, és nem is fenyegetőztek ilyesmivel, csak a kockázatokra hívták fel a figyelmet, amelyeket az uniós adatvédelmi szabályok okoznak.

Nemrég kiadott egy hivatalos közleményt a Facebook anyavállalata, amelyben igyekeznek tisztázni a helyzetet. Ennek a lényege röviden annyi, hogy egyáltalán nem akarnak kivonulni az EU-ból, és nem is fenyegetőztek ezzel.

Az alábbiakat írják:

“A sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy az EU-USA adattovábbítási mechanizmusokkal kapcsolatos bizonytalanság miatt azzal “fenyegetőzünk”, hogy elhagyjuk Európát. Ez nem igaz. Mint minden tőzsdén jegyzett vállalatnak, nekünk is törvényi kötelezettségünk, hogy a befektetőinkkel közöljük a lényeges kockázatokat. A múlt héten, ahogyan az előző négy pénzügyi negyedévben is tettük, nyilvánosságra hoztuk, hogy az EU-USA adattovábbítási mechanizmusokkal kapcsolatos folyamatos bizonytalanság veszélyezteti az európai fogyasztók kiszolgálására és az európai üzleti tevékenységünk működtetésére vonatkozó képességünket.

Egyáltalán nem kívánunk kivonulni Európából; természetesen nem. A valóság azonban az, hogy a Meta – sok más vállalkozáshoz, szervezethez és szolgáltatáshoz hasonlóan – az EU és az USA közötti adatátvitelre támaszkodik globális szolgáltatásaink működtetése érdekében. Nem vagyunk egyedül. Legalább 70 másik vállalat a legkülönbözőbb iparágakból, köztük tíz európai vállalkozás is felvetette az adattovábbítással kapcsolatos kockázatokat a bevételi jelentéseiben.”

Nem kell tehát attól tartani, hogy leállítanák a Facebookot vagy az Instagramot az EU-ban, persze ezt eddig is sejtettük, nem állna ilyesmi a vállalat érdekében. A problémát egyedül az jelenti, hogy az uniós adatvédelmi szabályok szerint az EU-n belül gyűjtött felhasználói adatokat európai szervereken kell feldolgozni és tárolni, a közösségi órás azonban amerikai szervereket is használ erre a célra, és ezen nem szeretnének változtatni.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid